Óvónők mentették meg egy kislány életét - videó

Vágólapra másolva!
Hajdú-Bihar vármegyében óvónők mentették meg egy kislány életét. A gyerek egy darázscsípés után lett rosszul, és a nevelők tisztában voltak azzal, hogy súlyos allergiás reakció alakulhat ki nála. Azonnal mentőt hívtak, valamint beadták az Epipen Junior készítményt, amit a kislány mindig magával vitt. A mentők végül stabil állapotban szállították kórházba az óvodást.
Vágólapra másolva!

A mentőszolgálat Facebook-posztjában nem árulták el, hogy melyik településen történt az eset, de a szerdai Tények adásában kiderült, hogy Kabán történt. A hírműsor felkereste a családot, és Zoé karján még mindig látszott a darázscsípés nyoma. A kislány az udvaron játszott, amikor megcsípte a darázs, és ezt azonnal jelezte az óvónőknek. Az egyik nevelő elmondta, hogy a gyereknek fájt az injekció beadása, de megnyugtatták, és folyamatosan figyelték az állapotát. 

Az óvónők értesítették Zoé édesanyját is, aki a dédnagymamát hívta, mert aznap ő ment volna el a kislányért. A család már kiskora óta tudta, hogy a gyerek allergiás a rovarcsípésekre, és megtanították, hogy ilyen esetben ne essen pánikba, hanem kérjen segítséget.

Az intézményvezető is büszkén nyilatkozott az óvónőkről, akik szerinte gyorsan és szakszerűen cselekedtek.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, augusztus elején életveszélyes állapotba került egy fiatal érdi lány, mert lenyelt egy darazsat. Júliusban egyBács-Kiskun vármegyei postás halálát okozta darázscsípés. 2022 augusztusában egy zöldségesnél dolgozó férfit csípett meg egy darázs a szentendrei piacon, nem élte túl. Két éve pedig egy magyar zenészt ölt meg egy lódarázs. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!