Három holttestet találtak egy Szegedhez közeli lakásban

Vágólapra másolva!
Napok óta nem találkoztak a szomszédok egy családdal, ezért eltűnésüket bejelentették a rendőrségen. A rendőrök elmentek a család otthonához, ahol a lakásban több holttestet is találtak.
Vágólapra másolva!

A 80 éves házaspár és a 40 éves lányuk egy makkoserdői lakásban éltek. A családot a szomszédok jól ismerték, ezért hamar gyanússá vált nekik, hogy napok óta nem adtak életjelet magukról. 

Végül a sorház lakói szerdán hívták a rendőrséget, akik elmentek a lakáshoz. A delmagyar az ügyben megkereste a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrkapitányságot, akiktől megtudták, hogy a lakásban holtan találták meg a családot. 

Úgy tudni az idegenkezűség gyanúja nem merült fel, de az esetet a Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás szerint szakértők bevonásával vizsgálta.

Később kiderült, a 80 év körüli házaspár és a 40 éves lányuk öngyilkosok lettek.

A helyszínen a helyiek elmondták, hogy már legalább egy hete holtan feküdt a család a lakásban. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!