Vágólapra másolva!
Döntött a bíróság, rácsok mögött marad Magyar Péter nemrég elfogott szolnoki koordinátora és három bűntársa – tudta meg a Magyar Nemzet. Cs. S.-t és társait azzal vádolják, hogy csempészcigarettával kereskedtek.
Vágólapra másolva!

Eldőlt: egy hónapig biztosan börtönben marad Magyar Péter szolnoki koordinátora, miután a másodfokú bíróság helybenhagyta a korábbi, letartóztatást elrendelő végzést Cs. S. és társai ügyében – derült ki az eljárást felügyelő Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség tájékoztatásából. 

Magyar Péter munkatársát és három bűntársát két hete fogták el, majd tartóztatták le, mivel az eljárás adatai szerint csempészcigivel kereskedtek. 

A nyomozás tényét már a hír kirobbanásának napján megerősítette az ügyészség. Mint írták: jövedéki adózás alól elvont dohány és cigaretta megszerzése, illetve azzal való kereskedés merült fel, és az érintetteket pénzmosással gyanúsítják. Az ügynek van másik három gyanúsítottja is, ők nincsenek letartóztatva.

Cs. S. egyébként az elfogása előtt még részt vett az MTVA előtt tartott demonstráción is, illetve közös fotókon pózolt többek között Magyar Péterrel, Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel is. 

A férfiról az is kiderült, hogy a múltban is belekeveredett már egy zűrös ügybe, igaz, a birtokunkban lévő iratok szerint a nyomozó hatóság végül csak tanúként hallgatta ki Magyar koordinátorát. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!