Magyar Péterrel akarja támadni Magyarországot Manfred Weber és Ursula von der Leyen

Vágólapra másolva!
A Politico arról írt, hogy Magyar Péternek kitűzött feladatok között az található meg, hogy el kell téríteni Magyarországot a 2026-os választásokig az úgynevezett „EU-ellenes” pályájáról, melyhez stratégiát is felvázoltak. Emellett számos nemzetközi balliberális sajtó is arról számolt be, hogy a botránypolitikus brüsszeli vezetőkkel szövetkezik Magyarország ellen.
Vágólapra másolva!

A Politico arról ír, hogy 

olyan brüsszeli vezetők állnak Magyar Péter mögött, mint Ursula von der Leyen, az Európai bizottság elnök asszonya, illetve az Európai Néppárt vezetője, Manfred Weber. 

A Magyar Nemzet szerint mindez nem meglepő, hiszen az elmúlt időszakban Magyar rendszeresen parolázott a közismerten magyargyűlölő Weberrel, valamint von der Leyennel, akivel a Tisza Párt elnöke a lap információja szerint négyszemközti megbeszélést fog folytatni a bizottsági elnök november 7-i budapesti látogatásakor. 

A lap ismertette, hogy Manfred Weber még a telefonlopási ügyében is kiállt a diszkópolitikus mellett,  és csupán jövő tavasszal fog dönteni az Európai Parlament, hogy felfüggesztik-e Magyar Péter mentelmi jogét. 

Az látható, hogy különféle baloldali közvélemény-kutató cégek és think-tankek igyekeznek minél nagyobb támogatottságot varázsolni Magyar Péter mögé. Azonban hiába közölte nagy ovációval a teljes globalista sajtó a baloldali 21 Kutatóközpont kutatási eredményét, mely szerint a botránypolitikus pártja már megelőzte a Fideszt, ezt később maga az intézmény vezetője cáfolta meg a kormánypártisággal szintén nem vádolható Partizán stúdiójában. 

A valósághoz közelebb állhat az a felmérési eredmény, amit a napokban a Nézőpont Intézet tett közzé. Abból az derült ki, hogy 

változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék) előtt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!