Rendszeresen brutálisan megverte a feleségét, aztán amikor az asszony elhagyta, szexuálisan zaklatta a saját gyerekét

Vágólapra másolva!
Egy férfi éveken át verte a feleségét. De még azután is rendszeresen rátámadt, hogy a nő elvált tőle. Az egyik alkalommal, amikor már nem éltek együtt, a nyílt utcán életveszélyesen meg is fenyegette. A közös gyermeküket pedig szexuálisan zaklatta.
Vágólapra másolva!

Egy Bács-Kiskun Vármegyei agresszív férfi rendszeresen verte a feleségét. Volt, hogy ok nélkül támadt rá, és ütötte, ahol csak érte. Főleg akkor verte meg brutálisan a feleségét, amikor ivott. De még azután is többször rátámadt, hogy a nő elhagyta őt. Az egyik alkalommal, már a válás után, a nyílt utcán, fényes nappal üvöltötte azt neki, hogy meg fogja ölni. 

A verések rendszeresen a közös gyerekük előtt történtek, akinek így mindent végig kellett néznie. Ez persze óriási traumát okozott neki. Ahogy minden bizonnyal az még nagyobbat, hogy a saját apja szexuálisan zaklatta.   

A férfi az egyik apai kapcsolattartás alkalmával szexuálisan közeledett az akkor mindössze 8 éves gyerekéhez. 

A Kecskeméti Törvényszék az apát szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése és zaklatása miatt 3 év fegyházra ítélte, és végleg eltiltotta minden olyan munkától, ahol gyerekekkel kerülhetne közvetlen kapcsolatba. Emellett megszüntette a szülői felügyeleti jogát.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ellen az ügyészség fellebbezett. Azt szeretnék, ha a férfi súlyosabb ítéletet kapna, vagyis hosszabb időre kerülne börtönbe, ahogy a férfi és annak ügyvédje is elégedetlen volt az ítélettel, amelyet ők túl szigorúnak tartottak. 

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú ítélet megalapozott, azonban a feltárt körülmények miatt a büntetés lényeges súlyosbítása indokolt.  Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.

rendőrautó, vészjelző, lámpa, fény,
Fotó: Northfoto

Már korábban is beszámoltunk családon belüli erőszakról, néhány napja egy Lidl-ben menekült be egy nő az őt fogvatartó és rendszeresen bántalmazó párja elől. A nő félmeztelenül, papucsban, gyermekével a karján menekült be az üzletbe, ahol értesítették a hatóságokat. A férfi azzal fenyegette őt, hogy lelövi, ha elmegy otthonról. 

Egy férfi részegen, féltékenységből azzal fenyegette az élettársát, hogy elvágja a torkát. A féltékeny férfi meggyőződése volt, hogy a párja megcsalja.

Egy másik bántalmazó kapcsolatról is írtunk, ahol egy nőnek kábítószerrel kapcsolatos cselekményeket kellett eljátszania, amiről a férfi felvételt készített, majd ezzel zsarolta őt. Egy másik nőnek prostitúcióra kényszerítve kellett dolgoznia, és minden pénzét a fogvatartójának adnia. A férfi fenyegette a nőt, hogy erőszakkal lép fel, ha ellenkezik: a fogait kiveri vagy megöli. Végül sikerült megszöknie a bántalmazó elől.

Szabadulása után néhány nappal gyilkolta meg barátnőjét egy férfi, akit azért tartóztattak le, mert rövid időn belül kétszer is megverte a barátnőjét, de minden alkalom után szabadon engedték. Az utolsó verésbe a nő belehalt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!