Elütöttek egy nőt Szegeden, súlyos állapotban van

Vágólapra másolva!
Szerda délelőtt elütött egy autós egy nőt Szegeden a Kelemen és a Victor Hugo utca kereszteződésében. A gyalogos nem a zebrán, hanem a villamossíneken és a közúton akart átkelni, amikor megtörtént a baj. A nőt a szegedi klinikán ápolják, súlyos állapotban van.
Vágólapra másolva!

"Úgy tudjuk, hogy súlyos az állapota annak a nőnek, akit elütött egy autó Szegeden a Kelemen és a Victor Hugo utca kereszteződésében. A nőt a szegedi klinikán ápolják - írja a Délmagyar.

A baleset szerdán délelőtt történt, amikor a gyalogos nem a gyalogátkelőhelyen, hanem a villamossíneken és a közúton akart átkelni.

 A jármű a felújított DÉMÁSZ székház kapujába csapódott, szerencsére nem sodort el másokat a járdán. 

A helyszínelés több órát vett igénybe, addig az érintett szakaszon nem jártak a villamosok és a tram-train sem. 

Egy hete írtunk arról, hogy egy gyalogost halálra gázoltak Debrecenben. Sepsiszentgyörgyön két fiatal ellen indult eljárás. Egy 19 éves férfi részegen, jogosítvány nélkül vezetett, és az autóval áthajtott egy kerítésen. Az anyósülésen ülő utas ellen is eljárás indult, ugyanis övé volt az autó, amit rábízott a részeg barátjára. Parkoló teherautónak ütközött egy férfi Esztergomban, aki részegen vezetett és túl gyorsan hajtott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!