Hidvéghi Balázs: El akarunk jutni oda, hogy elérjük a négyszázezer forintos minimálbért és az egymillió forintos átlagbért

Vágólapra másolva!
Az új gazdaságpolitikáról szóló nemzeti konzultáció egyik fontos kérdése lesz a béremelési program - jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

Hidvéghi Balázs emlékeztetett, hogy az elmúlt években jelentős béremelések történtek a közszférában és a versenyszférában is. 

A baloldal kormányzásához képest a minimálbér és a garantált bérminimum három és félszeresére nőtt, és az átlagbér is több mint megháromszorozódott

- mondta. 

Az országgyűlési képviselő közölte, hogy a magyar kormánynak az a célja, hogy a gazdaság erősödése mellett tovább nőjön a családok jövedelme és egyre jobban megérje dolgozni.

Azt gondoljuk, hogy új megállapodást kell kötni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal egy többéves béremelési programról. Ez lehetővé teszi a minimálbér és a garantált bérminimum, valamint ezek hatásaként az átlagbér gyors emelését. El akarunk jutni oda, hogy elérjük a négyszázezer forintos minimálbért és az egymillió forintos átlagbért

- jelentette be Hidvéghi Balázs. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!