Vágólapra másolva!
A Premier League 11. fordulójának rangadóján a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool 2-2-es döntetlent játszott az Arsenal otthonában, így Arne Slot csapata visszacsúszott a második helyre a tabellán. A magyar válogatott focista ezúttal csereként kapott lehetőséget, azonban most nem ő volt a főszereplő, hanem Virgil van Dijk, a Liverpool csapatkapitánya. A holland válogatott védőnek kulcsszerepe volt a találkozón, ugyanis az első félidőben ő egyenlített. Miatta dühöngenek most az Arsenal-szurkolók, mert szerintük Van Dijknak pályán sem kellett volna már lennie.

Az Arsenal a 9. percben szerzett vezetést Bukayo Saka szépségdíjas góljával, majd a 18. percben egy szögleti utáni Van Dijk-fejessel egyenlített a Liverpool. 

Az Arsenal-szurkolók azonban csalást kiáltanak, ugyanis szerintük Van Dijknak a 18. percben már pályán sem kellett volna lennie. Történt ugyanis a hatodik percben, hogy Kai Havertz és Van Dijk gyűrték egymást a Liverpool térfelén, a holland pedig sunyi módon kétszer is megrúgta a német támadót úgy, hogy a labda ott sem volt. 

Az eset érdekessége, hogy hasonló cselekedetekért többnyire piros lap jár, itt azonban Van Dijk még csak sárga lapot sem kapott, pedig ha kiállították volna, az nagyban befolyásolhatta volna a találkozó végkimenetelét. 

Van Dijk megúszta a lapot, azonban a Liverpool edzője, a holland Arne Slot kapott egy figyelmeztetést. 

Rengetegszer voltak a földön, ami a futballban előfordulhat, nem hibáztatom őket ezért. De mindig elestek, miután elkezdték birtokolni a labdát, és ez kivette az energiát a játékból” 

mondta a meccs után sajtótájékoztatón a holland szakember. 

Arne Slotot felbosszantotta az Arsenal taktikája
Fotó: AFP/Adrian Dennis

„Azt mondtam Ibou Konaténak: 'Ez egy kib*szott vicc. A negyedik játékvezető azt hitte, hogy neki mondtam, hogy: 'Te egy kib*szott vicc vagy'. Egyértelműen nem ezt mondtam. Kaptam egy sárgát ezért, így most már kettőt kaptam, és óvatosnak kell lennem” – tette hozzá Arne Slot, aki korábban a Chelsea elleni rangadón is kapott egy sárgát. 

Ezzel a döntetlennel a Liverpool leszorult az első helyről, egy pont a hátrány a bajnoki címvédő Manchester City mögött. Az Arsenal a harmadik helyről várhatja a folytatást. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!