Meghalt Sánta Ferenc Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész

Ifj. Sánta Ferenc 79 éves volt.
Fotó: MTI/Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Életének 79. évében meghalt Sánta Ferenc Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás, a nemzet művésze.
Vágólapra másolva!

Sánta Ferenc 1945. március 2.-án született Kaposváron. Tanulmányait a Kaposvári Zeneiskolában, majd a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 1963-tól a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult. 1969-ben szerzett hegedűművészi és tanári diplomát. Első népi zenekarát 1973-ban alakította meg. Pályafutása kezdetén tagja volt a budapesti Operaház zenekarának, 1969-ben a Göteborgi Szimfonikus Zenekarban is hegedült. 

Európa szinte minden országába meghívták, ezenkívül járt például az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában. Alapító tagja volt a 100 Tagú Cigányzenekarnak, az 1990-es évek közepén alakult Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti igazgatója és vezető prímása volt.

Elhunyt Sánta Ferenc Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás,
ElhunytSántaFerenc
Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Magyar nóta- és csárdásfeldolgozások sorát készítette el. Tanított az OSZK Stúdiójában, ahonnan sok sikeres növendéke került ki.

A Magyar Rádióban már 1972-ben elkészítette első önálló hangfelvételét, és azóta folyamatosan jelentek meg rádiós- és televíziós hanganyagai és lemezei.

Ezeken a fellépésein a cigányzene klasszikus darabjai mellett – többek között – Johannes Brahms, Liszt Ferenc és Bartók Béla műveit is játszotta. 1990–95 között Olaszországban a Velence Piazza San Marco-caffe „LAVENA" és a Caffe „QUADRI"-ban olasz zenészekkel játszott együtt. 

Rendszeresen fellépett a Fővárosi Operettszínház japán vendégjátékain.

Ismét gyászol a muzsikus társadalom!Elhunyt Ifj.Sánta Ferenc a Nemzet Művésze kétszeres Kossuth díjas és Liszt Ferenc...

Posted by 100 Tagú Cigányzenekar on Tuesday, October 22, 2024
  • 1981-ben megkapta a Magyar Televízió nívódíját, 
  • 1982-ben és 2004-ben a Magyar Rádió nívódíjával ismerték el.
  • 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetésben, 
  • 1998-ben eMeRTon-díjban részesült. 
  • 2002-ben Liszt Ferenc-díjat, 
  • 2007-ben Kossuth-díjat kapott. 
  • 2009-ben kiérdemelte a Prima Primissima díjat, 
  • 2011-ben Budapest díszpolgára lett. 
  • 2014 óta a Nemzet Művésze. 
  • 2023-tól az MMA rendes tagja. 

2023-ban Kossuth-nagydíj elismerésben részesült.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Sánta Ferenc Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt, prímást, a nemzet művészét saját halottjának tekinti. 

Ahogy a Magyar Nemzet is megírta, a 100 Tagú Cigányzenekar is megemlékezett a művészről a Facebook-oldalukon. Ezt írták:

Ismét gyászol a muzsikus társadalom!Elhunyt Ifj.Sánta Ferenc a Nemzet Művésze kétszeres Kossuth díjas és Liszt Ferenc díjas hegedűművész. A 100 Tagú Cigányzenekar őszinte részvétet fejezi ki a családnak. Nyugodjon békében…

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Sánta Ferenc hegedűművész kapta 2017-ben az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi Méltóságért kitüntetést

Sánta Ferenc a cigányság és a magyarság egyesítése érdekében tett erőfeszítéseiért, valamint Magyarország világban való megismertetéséért érdemelte ki az elismerést.

Arról is írtunk korábban, hogy kik mondják meg, ki kapja a Kossuth-díjat: Orbán Viktor 2015-ben felkérte Sánta Ferenc Kossuth-díjas hegedűművészt is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!