Üzenet Brüsszelbe a nemzeti ünnepen: „a magyarokkal csínján kell bánni!”

Vágólapra másolva!
A mai magyar nemzeti oldal az 1956-os forradalom talapzatára épült fel – ez a gondolat húzódott meg Orbán Viktor október 23-án elmondott ünnepi beszéde mögött. Az 56-os hősök reménytelen helyzetben is az utolsó csepp vérükig harcoltak hazájuk önállóságáért, ami most is megszabja a jobboldal programját: küzdeni a nemzeti szuverenitásért, amiből egy picit sem szabad feladni – írja elemzésében az Alapjogokért Központ.
Vágólapra másolva!

Emlékeztetnek:

A jobboldali politikai közösség sikerének kulcsa az, hogy a magyar emberek nem tűrik, ha a nemzeti érdek képviselete háttérbe szorul, és kívülről próbálnak bábkormányt ültetni a nyakukra. Orbán Viktor az aktuális belpolitikai versengést is a szuverenista és a külső érdekekhez simuló, idegen segítségre építő erők küzdelmeként írta körül.

A miniszterelnök felhívta a figyelmet a magyar történelem azon tanulságára, hogy hazánk mindig jobban jár, ha a birodalmak viaskodásában nem hajlandó egyszerű, kihasználható eszközzé silányulni. A nemzeti érdek pedig jelenleg azt diktálja, hogy Magyarországot ne engedjük belekényszeríteni mások háborújába. A beszéd arra is utalt, hogy a szuverén cselekvés lehetőséget továbbra is a választók összefogása tarthatja fenn, amely hatásos fegyver a nagyhatalmi Góliátokkal és delegáltjaikkal vívott küzdelemben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!