Új férjével együtt ütötte-verte és alázta meg ötéves lányát egy Pest vármegyei nő

pedofil, pedofilügy, bántalmazás, pedofil, bűncselekmény
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
Egy Pest vármegyében élő nő új párjával együtt rendszeresen kínozta, megalázta, éheztette, és ok nélkül büntette a nő előző házasságából született kislányát, emellett elhanyagolták, kizárták a családi életből, különösen, miután közös gyerekük született.
Vágólapra másolva!

A kislány 2014-ben született, de anyja már akkor sem volt együtt a vérszerinti apjával. 5 évvel később összeköltözött egy férfival, akihez később feleségül ment. A család együtt élt Üllőn, és ekkor még velük lakott a lány nagyanyja is.

Noha a férfi a nevére vette a gyereket, már a kezdetektől fogva ridegen bánt vele,

a nő pedig csak azért, hogy ne kelljen konfrontálódnia férjével, szintén rosszul bánt saját lányával, így csak a nagymamája bánt vele szeretettel. 

A helyzet tovább romlott, amikor 2020-ban közös gyerekük született,

amikor pedig a nagymama elköltözött, a kislánnyal már senki nem törődött, sőt, az anyja és annak férje rendszeresen verték.

A férfi a nő biztatására többször is megverte a kislányt kézzel vagy fakanállal, emellett beragasztották a száját, hogy ne beszéljen. 

Noha a kislány teljesen normális, egészséges testalkatú volt, 

a nő és új férje kitalálta, hogy kövér, ezért sokszor nem adtak neki vacsorát, lelakatolták a hűtőszekrényt, és arra kényszerítették, hogy a ház körül fusson. Előfordult, hogy kizárták a házból, vele takaríttatták az udvart, és puszta szórakozásból megalázták. Míg közös gyereküket elhalmozták édességgel és ajándékokkal, a kislány semmit nem kapott.  Anyja többször megverte fakanállal, úgy hogy látható nyoma is maradt, 

mindezt azért, mert a szomszéd gyerekekkel játszott az utcán.

pedofil, pedofilügy, bántalmazás, pedofil, bűncselekmény
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

A folyamatos bántalmazások miatt a gyámügy idővel kiemelte a gyereket a családból és nevelőszülőknél helyezte el.

A monori ügyészség a házaspárral szemben kiskorú veszélyeztetése miatt, az anya ellen ezenkívül könnyű testi sértésért is vádat emelt.

Ahogyan néhány hónappal ezelőtt megírtuk, egy nógrádi férfi rendszeresen ütötte-verte élettársát, és 16 éves nevelt lányát, mindezt saját 16 éves fia is sokszor végig kellett, hogy nézze. Egy perverz székesfehérvári férfi pedig rendszeresen zaklatta, megerőszakolta, emellett többször meg is verte mostohalányát. Ugyanezt tette nevelt lányával éveken keresztül egy budapesti férfi. Egy tiszabői férfi szintén verte, erőszakolta élettársa előző kapcsolatából született kiskorú lányát, emellett többször is arra kényszerítette a gyereket, hogy pornófilmeket nézzen vele.

Forrás: Ügyészség

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!