Új villamos érkezett Budapestre

Vágólapra másolva!
Megérkezett Budapestre az első CAF-villamos, amelyet Spanyolországban gyártottak és szereltek össze. Ez annak az 51 darabos flottának a része, melynek köszönhetően jelentősen növekedhet az alacsonypadlós villamosok aránya a fővárosban. Az új jármű a próbavezetés után állhat utasforgalomba.
Vágólapra másolva!

Már Budapesten van az 51 darabos CAF-villamosflotta első elkészült járműve, amelyet a próbafutás sikeres befejezése után – a szükséges engedélyek birtokában – várhatóan még idén használatba vehetnek a fővárosban közlekedők – írja a BKK honlapján.

A BKK és a BKV szakemberei még a szállítás előtt 

alaposan átvizsgálták a járművet, a fővárosba érve pedig további tesztek, előírás szerinti próbafutások és hatósági engedélyeztetési eljárások várnak rá.

A Spanyolországban gyártott és ott összeszerelt villamos 34 méter hosszú, és a korábbinál nagyobb teljesítményű klímaberendezéssel felszerelt. Ezenkívül alacsony padlós, így a mozgásukban korlátozottak és a babakocsival vagy nagyobb csomaggal közlekedők is könnyebben fel- és leszállhatnak. Mindezek mellett pedig energiahatékony, mert a fékezés során keletkező energiát visszatáplálja a hálózatba. Korszerűbb karosszériája miatt megújultak a jármű oldalai, az ajtók és az azokhoz kapcsolódó belső burkolatok.

Idén még további villamosok érkezése várható, az új járművekkel először tervezetten a dél-pesti vonalakon növekedhet az alacsony padlós villamosok aránya.

Folyamatos a járműflotta megújítása
A budapesti villamosbeszerzésekkel 2021-ig 73 vadonatúj CAF állt forgalomba. A BKK 2022 novemberében további 20 rövid, majd 2023 márciusában 26 rövid és 5 hosszú (összesen 31) CAF-villamost rendelt meg. A járművek egy részét Budapesten szerelik össze (az egyik karosszériáját júniusban szállították Budapestre), egy részét pedig Spanyolországban – ilyen a most érkezett is.

A megújuló járműállomány lehetőséget ad arra, hogy a jelenleginél több alacsony padlós szerelvény közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már most is járnak, így 2025 végétől többek között az 1-es, a 14-es, a 42-es, az 50-es és a 69-es vonalakon is tovább bővülhet a kényelmes, alacsony padlós, légkondicionált villamosok száma.

Az összesen 51 új jármű forgalomba helyezésével a tervek szerint a 2-es, 23-as és 24-es járatcsaládon, valamint az 51A és a 62A vonalakon is megjelenhetnek a korszerű villamosok, ha a szükséges európai uniós támogatás rendelkezésre áll.

A flotta utolsó járműve előreláthatólag 2026. nyár végén állhat forgalomba.

További járművek beszerzése is esedékessé válik a jövőben, akár további több mint 100 új, korszerű villamos érkezhet a fővárosba. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!