Szijjártó Péter: Minden nehézség ellenére sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása

Átadták a Schneider Electric új gyárát Dunavecsén.
Fotó: MTI/Bús Csaba
Vágólapra másolva!
Minden nehézség ellenére sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása, ennek során az elmúlt években folyamatosan nőtt a gazdaság technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés részesedése és a hozzáadott érték is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dunavecsén.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a Schneider Electric beruházásának átadásán hangsúlyozta, hogy az új, klímasemlegesen működő üzem már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket fognak előállítani elektromos elosztóberendezésekhez.

Az állam által négymilliárd forinttal támogatott, összesen 31 milliárd forint értékű beruházás ötszáz új munkahelyet hoz létre - tájékoztatott, hozzátéve, hogy számos európai piacra szállítani fogják majd az itt előállított termékeket, ami hozzájárul a magyar exportteljesítmény növeléséhez is.

Átadták a Schneider Electric új gyárát Dunavecsén.
Fotó: MTI/Bús Csaba

A beruházási versenyt ezért az okos gyárért erős, éles nemzetközi versenyben nyertük meg - tudatta, arra is kitérve, hogy a vállalat tapasztalatokon alapuló döntést hozott, mivel már több mint kétezer főt foglalkoztat hazánkban több telephelyen, itt van a globális beszerzési központjuk is. Valamint rámutatott, hogy a francia cégek a hatodik legnagyobb beruházói közösséget alkotják jelenleg Magyarországon, nagyjából negyvenezer embernek adva munkát.

Büszkeség számunkra, hogy az elmúlt tíz év során a kormány támogatásával 51 nagy francia beruházás jött létre itt, Magyarországon, hozzájárulván ahhoz, hogy a magyar gazdaság a legnehezebb időkben is növekedési pályán tudjon maradni

- mondta.

Átadták a Schneider Electric új gyárát Dunavecsén.
Fotó: MTI/Bús Csaba

Majd aláhúzta, hogy a magyar-francia kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött, értéke átlépte a tízmilliárd eurót.

Szijjártó Péter beszédében érintette az utóbbi évek súlyos válságait is, amelyek nyomán a gazdaság és a politika szereplőinek mindent újra kellett gondolniuk. Úgy vélekedett, hogy Európa áldozatává vált a koronavírus-járványnak és az ukrajnai háborúnak, mivel a kontinens versenyképessége látványosan visszaesett a világgazdaság más nagy szereplőihez képest.

Viszont mindezen rendkívül nehéz körülmények dacára Magyarország, a magyar gazdaság erős tudott maradni, és ez nagyban köszönhető az emberek teljesítményének, továbbá a Magyarországon működő vállalatok és a magyar kormány összefogásának

- jelentette ki.

Átadták a Schneider Electric új gyárát Dunavecsén.
Fotó: MTI/Bús Csaba

Ennek kapcsán kifejtette, hogy a nehéz időszakokban is a beruházásokra kell koncentrálni, a vállalatok ezért a munkahelyteremtés érdekében számíthatnak továbbra is a kormány támogatására. A miniszter közölte, hogy az utóbbi években ily módon létrejött beruházások nagyban hozzájárultak az ország gazdasági növekedésének fenntartásához és a munkahelyek megóvásához.

Mi voltunk azon nagyon kevés ország egyike a világon, ahol a világjárvány után többen dolgoztak, mint azt megelőzően

- fogalmazott.

Átadták a Schneider Electric új gyárát Dunavecsén.
Fotó: MTI/Bús Csaba

És azt hiszem, hogy ez a beruházások ösztönzésére alapuló gazdaságstratégia a legnehezebb időkben is bevált, mivel Magyarország erősebben került ki ezekből a válságokból, mint ahogy belement - húzta alá.

Ez másként lett volna akkor, ha engedtünk volna a csábításnak, és a munkaalapú gazdaságpolitikáról visszatértünk volna a segélyalapú gazdaságpolitikára. De mi mindig úgy gondoltuk, hogy a forrásokat nem a munkanélküliség finanszírozására, hanem a munkanélküliség megelőzésére, azaz a beruházások támogatására és a munkahelyteremtésre kell fordítani

- folytatta.
 

Szavai szerint ráadásul minden nehézség dacára sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása, amelynek során az elmúlt években a gazdaság technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés részesedése, illetve a hozzáadott érték is folyamatosan növekedett.

Mondhatnánk azt is, hogy az elmúlt években nőtt a csúcstechnológia jelenléte a magyar gazdaságban

- szögezte le.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!