Árpád hídi halálos tömegbaleset: a vétlen taxis súlyosan megsérült a balesetben

Vágólapra másolva!
Szerda késő este egy bedrogozott férfi ellopott egy taxit Budapesten, majd a forgalommal szemben felhajtott az Árpád hídra, ahol nagy sebességgel, két autóval karambolozott. A balesetben három ember meghalt, köztük a balesetet okozó férfi. Az ütközésben vétlen taxi sofőrje is megsérült, jelenleg súlyos sérülésekkel kezelik a kórházban.
Vágólapra másolva!

A 43 éves férfi a III. kerületi Tavasz utcában ellopott egy taxit egy nőtől, majd felhajtott a forgalommal szemben az Árpád hídra. A híd közepén összeütközött egy másik taxival és egy Suzukival. 

Az utóbbiban utazó két ember meghalt, valamint a balesetet okozó férfi is. 

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A Bors információi szerint a vétlen, felismerhetetlenre tört taxiból négy embert vittek kórházba. A kocsit vezető N. Tamás súlyosan megsérült. Sokáig az intenzív osztályon kezelték, az állapota jelenleg is súlyos, de stabil, túl van az életveszélyen. Az egészségi állapota miatt valószínűleg jó ideig nem fog kocsiba ülni, de a megélhetését is jelentő autója összetört. 

A lap információi szerint

 azonban a taxisok egy gyűjtést indítottak neki, valamint annak a nőnek is, akinek a taxiját ellopta az ámokfutó.

 Az egyikük a Borsnak azt mondta, hogy már többen is utaltak pénzt a két taxisnak. 

„Nem is volt kérdés. Nincs olyan, aki ne sajnálná őket, ahogyan a két Suzukis áldozatot is” – tette hozzá. 

Ahogy korábban megírtuk, a balesetet okozó férfi aznap hajnalban az utcán tántorogva sétált, zavartan viselkedett, ezért a helyiek kihívták a rendőröket, akik a férfit előállították. 

A rendőrök a férfinál kis mennyiségű kábítószert találtak, ezért egy drogtesztet is elvégeztek rajta, aminek az eredménye pozitív lett. 

Ezután kábítószer birtoklás gyanúja miatt kihallgatták. A férfi beismerte bűnösségét, azonban vallomást nem tett. Ennek ellenére, mivel az őrizetbe vétel feltételei nem álltak fenn, a férfit szabadon engedték. 

Az Origo megkeresett egy közlekedési szakjogászt, aki arra a kérdésünkre, hogy a férfit miért engedték szabadon ezt a választ adta: "Valószínűleg csak csekély mennyiségű kábítószer volt a férfinál és a rendőrök azt állapították meg, hogy nem állt fenn a bűnismétlés és elrejtőzés veszélye. Ezért nem vették őrizetbe." - nyilatkozta Dr. Bátori-Kallós Korinna, ügyvéd és közlekedési szakjogász. 

A ma reggel tartott sajtótájékoztatón Csécsi Soma rendőrségi szóvivő elmondta, hogy 

Eljárás indult, és szakértők bevonásával vizsgáljuk azt, hogy a balesetet okozó férfi kábítószerezett-e, illetve, hogy pontosan mi történt 

A helyszínelésről a rendőrség egy megrázó videót osztott meg, ahol jól látszik a Suzukiban utazóknak esélyük sem volt a túlélésre. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!