Másodszorra sem sikerült megcsinálni, megint javítani kell a Csömöri úti felüljárót

Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely főpolgármester négy éve büszkén adta át a forgalomnak a felújított Csömöri úti felüljárót, most azonban ismét lezárják az autósok előtt, mert a rossz munka miatt megint kilyukadt a burkolat.
Vágólapra másolva!

A felüljárót 2021-ben újították fel teljesen, de már ez sem indult egyszerűen. A munkálatok elkezdésével egy évet késtek, majd a munkát két ütemben csinálták meg. 

Az eredmény borzasztó lett, tavaly márciusban megint fel kellett újítani a felüljárót, hamarosan pedig harmadszorra is le fogják zárni.

 Valószínűleg a rossz munka miatt kialakult hibákat kell megint javítani. 

Fotó: Metropol 

Az nem meglepetés, hogy a budapesti utak kátyúsak, az viszont figyelemre méltó, hogy a 2021-ben teljesen, két ütemben felújított felüljáró aszfaltja ilyen hamar tönkremegy. A BKK információi szerint ugyanis a július 4-e óta tartó munkálatok alatt teljesen megújult az aszfalt is a felüljárón. Ezen felül kicserélik a szigetelést és felújítják a vízelvezetési dilatációs rendszert – írja a Metropol

A munkával várhatóan augusztus végére készül el a város, addig az autósok előtt le lesz zárva a felüljáró.

Már márciusban, a tél vége felé látszódtak az úton repedések, gödrök és lyukak, amit még akkor javítottak. Ezek után a burkolat csak pár hónapot bírt ki. 

A harmadik javítás lesz 4 év alatt 

  • 2021-ban teljeskörűen felújították a felüljárót, akkor hónapokig nem lehetett közlekedni rajta,
  • 2023. márciusában aszfaltozták a felüljáró felhajtóját, az autósok előtt ekkor is le volt zárva,
  • 2023 novemberében már szét is repedt a 2021-ben készült új aszfalt, ami durván kátyús lett, 
  • 2024 tavaszán is javították a kátyúkat
  • 2024-nyarán, azaz most, ismét lezárták az autósok előtt: megújítják a teljes aszfaltburkolatot, kicserélik a szigetelést, illetve felújítják a vízelvezetési és dilatációs rendszert.   

Elátkozott hely 

Az egyik kátyú már évekkel ezelőtt gödörré szélesedett a felüljárón, ez minden felújítás után ugyanúgy visszatér, ezért 

a környékbeliek már csak fantomkátyúnak nevezik.

 A javítások után a burkolat jellemzően csak pér hónapot bírt ki. 

A felüljáró 2020-ban úgy volt lezárva bő félévig, hogy nem is dolgoztak rajta. A BKK szerint a kivitelező vállakozó áprilisban nézte meg a felüljárót és kiderült, hogy a vasbeton szerkezet állapota miatt nem lehet megcsinálni a tervezett javítást. Ezzel a felújítás ára 778 millió forintról 999,8 millióra emelkedett. A felújítás két lépcsőben zajlott és 2021 októberére lett kész. 

Ekkor a BKK azt állította, hogy 15 évig biztonságosan lehet használni a felüljárót. A 2021-es felújítás óta azonban rengeteg pénzt költhettek a felüljáró újabb javításaira. 

Karácsony Gergelyék korábban a Blaha Lujza teret is több százmilliós többletköltséggel adták át, majd a trehány munka miatt ott is kellett már javításokat végezni. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!