A Patrióták megjelenésével és Trump győzelmével új lendületet kaphat a konzervatív erők összefogása

Vágólapra másolva!
„A baloldal nemzetközi szervezetrendszerének külső befolyásolási mechanizmusait meg kell ismernünk, és ezzel kell szembe állítanunk a Kereszténydemokrata Internacionálét, és a jobboldali hálózatosodást, melynek az Alapjogokért Központ is aktív részese” – mondta Németh Zsolt Tusnádfürdőn, ahol az Alapjogokért Központ és a Kereszténydemokrata Intézet közös gondozásában megjelent Alejandro Peña Esclusa Neomarxista Rt. választási csalássorozata című könyvét mutatták be. Az eseményen a Központ madridi irodájának vezetője, Farkas Vajk és Németh Zsolt országgyűlési képviselő beszélgetett a szerzővel.
Vágólapra másolva!

Alejandro Peña Esclusa – aki 1998-ban elnökjelöltként mérette meg magát Hugo Chavez, venezuelai diktátor ellenében – arra hívta fel a figyelmet, hogy nem elég azt mondani, hogy a neomarxizmus rossz, hanem alternatívát kell kínálni vele szemben. 

A baloldali mozgalmak nagy problémája, hogy a keresztény értékek nagyon mélyen gyökereznek a nyugati civilizációban

– emelte ki. 

Meg akarják szerezni a hatalmat

Az Alapjogokért Központ szerint a könyv bemutatóján a szerző hangsúlyozta, hogy a neomarxisták mindent megtesznek azért, hogy ezeket lerombolják, és megragadják az uralmat. „Ezért relativizálják a hagyományos értékeket, és mossák el többek között a családi értékeket az LMBTQ-ideológiával, illetve folyamodnak választási csalásokhoz világszerte” – mondta el a szerző.

némethzsolt
Fotó: Alapjogokért Központ

Németh Zsolt: Magyarországon sem dőlhetünk hátra

Németh szerint „a nemzeti erőknek is nemzetközi együttműködésre van szükségük, és ebben a tekintetben példát kell venniük a nyílt társadalom hálózatáról, valamint annak latin-amerikai társszervezetéről, a Sao Paolo Fórumról, melynek finanszírozásában Soros György mellett a drogkartellek is jelentős szerepet játszanak.” A panelbeszélgetés során hangsúlyozta, hogy ennek a kapcsolatépítésnek fontos állomása az új konzervatív-jobboldali politikai közösség, a Patrióták Európáért frakció megalakulása is.

Az országgyűlési képviselő arra is rámutatott, hogy az elnökválasztás közeledtével, illetve J. D Vance alelnök-jelöltségével „az Egyesült Államok jobboldali közösségében is egyre erősebbé válik a kereszténydemokrata szemlélet”. Ennek kapcsán Farkas Vajk hozzátette, hogy a békepárti Donald Trump győzelmével Dél-Amerikában és világszerte újabb lendületet kaphatnak a konzervatív erők.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!