Dwayne Johnson Donald Trumpot méltatta

Vágólapra másolva!
Az amerikai színész egy múlt heti floridai konferencián nagyszerűnek és történelmi nevezte azt a pillanatot, amikor Donald Trump az ellene elkövetett merényletet követően felállt és öklét a levegőbe emelte. Dwayne Johnson kijelentése azért is volt váratlan, mert korábban a demokratákra szavazott.
Vágólapra másolva!

Dwayne Johnson dicsérte Donald Trump volt elnököt a júliusi merényletkísérletet követően.

Dwayne Johnson véleménye Donald Trumpról
Dwayne Johnson
Fotó: Jerod Harris / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A színész kiemelte, hogy az amerikaiak pontosan azt akarták látni az elnökjelölttől, hogy ha kap egy lövést és a földre kerül, akkor abból azonnal talpra álljon majd öklét a magasba emelje miközben a szavazóit harcra szólítja fel. 

Akár szereted Donaldot, akár nem szereted Donaldot, ez nem számít. Meg próbálták meggyilkolni őt, ennek pedig itt nincs helye” 

- mondta. Hozzátette, hogy annak ellenére, hogy a merénylet megtörtént, a lelke mélyén hisz abban, hogy az az amerikaiak valójában nem ilyenek.

Úgy gondolja, 

  • a republikánusok elnökjelöltjének az a mozdulata, ahogyan felállt a merényletet követően és öklét a magasba emelte, nem csupán a 2024-es elnökválasztási kampányának egyik meghatározó pillanata lett de még a modern politikatörténet egyik legikonikusabb képe is lesz.

Majd a műsorban Dwayne Johnson visszaemlékezett arra is, amikor még profi birkózóként egy alkalommal találkozott Trumppal aki gyakran járt a Madison Square Gardenben rendezett mérkőzéseire.

Szuper volt” 

- mondta a színész. 

Johnson nemrég azt nyilatkozta, hogy a legutóbbi választással ellentétben - amikor bejelentette, hogy Joe Biden és Kamala Harris mellett teszi le a voksát - idén nem fogja nyilvánosan támogatni egyetlen elnökjelöltet sem. Ugyanakkor az sokat elárul, hogy áprilisban kiderült róla, hogy nem elégedett Amerika jelenlegi állapotával - írta meg a Breitbart.

Ahogy arról már korábban írtunk, azzal ahogy Donald Trump a merénylet után viselkedett sokak szemében hőssé vált. A merényletben hatalmas szerencséje volt Trumpnak, mivel az egyik golyó súrolta a fülét, még mielőtt a titkosszolgálat kimenekítette volna a helyszínről. 

Aaoron Cohen, az izraeli különleges műveleti erők veteránja elmondta, hogy élete egyetlen pillanaton, azaz fejének elfordításán múlt. Trump a találat pillanatban azonban egyáltalán nem esett kétségbe hanem megőrizte a hidegvérét. 

 

A Dwayne Johnson által említett pillanat itt megtekinthető:

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!