Totális káoszt hozhat Karácsony Gergely újabb ciklusa

Vágólapra másolva!
Rövidesen működésképtelenné válhat a Fővárosi Közgyűlés, ugyanis sokak szerint a baloldali pártok kormánypártellenes nagykoalíciója nem fog kitartani öt évig, a következő önkormányzati választásokig.
Vágólapra másolva!

"A hatályos jogszabályok szerint 2025 áprilisa és 2026 októbere között nem lehet feloszlatni a Fővárosi Közgyűlést. A feloszlatáshoz négyötödös többség kell, azaz a közgyűlés harminchárom tagjából huszonhétnek kellene ehhez a szavazata. A Párbeszéd–Zöldek–DK–MSZP baloldali szövetség ugyanakkor összesen hét mandátumot birtokol, vagyis éppen képesek blokkolni a feloszlatást"– emelte ki ifj. Lomnici Zoltán, majd hozzátette, "Magyar Péterék ezért már lényegében részévé váltak a régi baloldalnak, a Tisza Párt tíz és a Gyurcsány–Karácsony tengely hét képviselője együtt pedig egy mind pártpolitikai, mind közpolitikai szempontból bizonytalanságot fenntartó, de szám szerint éppen többséget adó koalícióban nehezíthetné majd tovább Budapest fejlődését."

A Magyar Nemzet kérdésére azt is elmondta: hogy a képviselő-testület feloszlása nem mondható ki a választást követő hat hónapon belül, valamint az általános választást megelőző év április első napját követően. A határidőt a feloszlásra irányuló kezdeményezés időpontja szerint állapítják meg. A fővárosi képviselő-testület ugyanakkor az új közgyűlés üléséig, a polgármester pedig az új polgármester megválasztásáig ellátja feladatát. A közgyűlés azonban teljes működésképtelenség esetén saját maga feloszlatása mellett is dönthet, ha ezt az önkormányzati képviselők négyötöde megszavazza.

Karácsony Gergely is bukhat

Egy esetleges feloszlatás után új választást kellene kiírni, míg az önkormányzati képviselők és a főpolgármester megbízatása is megszűnik. A törvény szerint, ha valamilyen oknál fogva nem maga a közgyűlés, hanem az Országgyűlés oszlatja fel a budapesti képviselő-testületet, a köztársasági elnöknek kell megbíznia az illetékes kormányhivatal vezetőjét, hogy az új testület megválasztásáig gyakorolja azokat a feladatokat és hatásköröket, amelyeket a jogszabály a polgármesternek állapít meg. Halaszthatatlan esetben a kormányhivatal vezetője dönthet olyan ügyekben, amelyek a képviselő-testület átruházható hatáskörei

– emelte ki ifj. Lomnici Zoltán.

Augusztusban sorra tárgyalásokba kezdett a megalakuló Fővárosi Közgyűlés vezetőivel Magyar Péter. A politikussal való egyeztetést a kormánypártok frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra elutasította. A Fidesz–KDNP-frakció ugyanis nem működik együtt és nem egyeztet azokkal, akik Gyurcsány Ferenc jelöltjét támogatják. Szentkirályi Alexandra leszögezte, hogy Gyurcsány és Karácsony csődbe vitték Budapestet, ezért nem érdemelnek több esélyt.

Együttműködésre ítélve
Ezzel ellentétben a baloldalon szívesebben látták Magyar Pétert. Karácsony Gergely korábban többször nyilatkozott arról, hogy októbertől egy DK–MSZP–Párbeszéd–Tisza Párt–Kutyapárt együttműködést lát maga előtt. Ez a felállás azt jelentené, hogy az újdonsült Tisza Párt betagozódna a baloldali összefogás pártjai közé. Vagyis a mostanáig nyilvánosságra hozott információk alapján Magyar Péter és Karácsony Gergely egy Fidesz-ellenes, baloldali nagykoalíció létrehozásán fáradozik, így készülve a 2026-os választásokra.

A baloldali nagykoalícióba meghívták a Kutya Pártot is. Vezetőjével múlt vasárnap folytatott tárgyalást Magyar Péter. Kovács Gergely azonban szkeptikus a Fővárosi Közgyűlés működőképességével kapcsolatban, és a VálaszOnline-nak adott interjújában közölte: szerinte egy éven belül feloszlik a közgyűlés. Ugyanakkor bejelentette: nyitott az együttműködésre Karácsony Gergellyel és a Tisza Párttal.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!