Így lopta el Magyar Péter a telefont, és dobta a Dunába

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Luxusszórakozóhelyen okozott balhét Magyar Péter
Vágólapra másolva!
Magyar Péter júniusban egy népszerű fővárosi szórakozóhelyen járt, ahol többekkel összetűzésbe keveredett, köztük egy férfival is, aki a mobiltelefonjával rögzítette, ahogy a politikus kihívóan viselkedett lányokkal. Magyar előbb megütötte a férfit, majd elvette a telefontját, és azt a Dunába dobta. A Legfőbb Ügyészség most az EP-nél kéri Magyar mentelmi jogának a felfüggesztését.
Vágólapra másolva!

Magyar Pétert még  június 21-én hajnalban a biztonsági őrök dobták ki egy belvárosi luxus-szórakozóhelyről, mivel a baloldali politikus közbotrányt okozott. A botrányos éjszaka egyik kulcsmomentuma volt, hogy Magyar az egyik jelenlévő kezéből erőszakkal ki is vette a telefonját, majd miután a biztonságiak kivezették a klubból, a Dunába dobta a készüléket. Később a telefon tulajdonosa feljelentést tett, majd a Tényeknek is nyilatkozott. A hírműsorban videókat mutattak be Magyar botrányos viselkedéséről, majd pedig az is kiderült, hogy a férfit Magyar Péter kétszer is pofon vágta.

Lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Polt Péter legfőbb ügyész még csütörtökön indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!