Új kihívásokra adhat választ ma Orbán Viktor Kötcsén

kötcse, orbánviktor
Orbán Viktor új kihívásokra adott választ Kötcsén
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet írt összefoglalót arról, hogy immár hagyomány, hogy az őszi politikai szezon kezdetén rendezik a kötcsei polgári pikniket, ahol Orbán Viktor miniszterelnök zárt körben tart politikai helyzetértékelést. Idén feltételezhetően egy komplex külpolitikai helyzetértékelést ad a miniszterelnök, illetve a háború jelenlegi állásáról is elmondja a véleményét, de az új helyzet miatt egy belpolitikai áttekintés is várható tőle.
Vágólapra másolva!

„Legyen béke már” – sajtóinformá­ciók szerint ez a mottója a 23. kötcsei pikniknek, amelyet ma, szeptember 7-én rendeznek meg. A polgári pikniket 2004 óta a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezi a kötcsei Dobozy-kúrián. 

A Magyar Nemzet szerint immár hagyománynak számít, hogy a miniszterelnök a kötcsei pikniken a jobboldali-konzervatív szellemi és gazdasági holdudvar meghívottjai előtt zárt körben ad helyzetértékelést a politikai folyamatokról.

Mindig pontos helyzetértékelést ad

A tavalyi találkozó legfontosabb kérdését az idei európai uniós választások jelentették. Tavalyelőtt a kormányfő előadásában az orosz–ukrán háború és annak Európára gyakorolt hatása kapott kiemelt szerepet. A 2021-es rendezvényen a kormányfő leszögezte, hogy ha szét is esik az EU, „mi ott leszünk az utolsók között, tartjuk az utolsó gerendát”. Négy fő stratégiát fogalmazott meg ebben az évben, amelyekből nem enged: 

  • mindent meg kell tenni a népességnövekedésért; 
  • meg kell őrizni a teljes foglalkoztatottságot és a jövedelmek értékét; 
  • folyamatosan modernizálni kell a gazdaságot;
  • folytatni kell a nemzetegyesítés folyamatát. 

Orbán Viktor kötcsei beszédének témáit mindig az aktuális politikai helyzet szüli meg. Előadásának bizonyos elemei vissza szoktak köszönni az őszi parlamenti ülé­sszak első napján tartott felszólalásában, de a legfontosabb állításokat általában meg is szokta ismerni a közvélemény.

Mi várható idén a kötcsei pikniken?

Az idei kötcsei piknik címadásából már következtetni lehet arra, hogy a megszokott módon egy komplex külpolitikai helyzetértékelést ad a miniszterelnök, illetve a háború jelenlegi állásáról is elmondja a véleményét, de belpolitikai áttekintés is várható tőle. Emlékezetes, a 2009-es kötcsei találkozón vázolta fel először Orbán Viktor a centrális erőtér elképzelését: vagyis a Fidesz középen van, és tőle jobbra-balra van egy nagyobb ellenzéki tömb, ez a felállás 2018-ig meghatározta a magyar politikát. 

kötcse, nyitrayzsolt
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a tavalyi rendezvényen
Fotó: Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Fidesszel szemben most egy 25-30 százalékos formáció jött létre, amely a globalista politikai oldalhoz tartozik. Rajta kívül még Gyurcsány Ferenc pártjának, a DK-nak és Toroczkai Lászlóénak, a Mi Hazánk Mozgalomnak van érdemi támogatottsága. Ez a felállás értelemszerűen egy új politikai struktúra, így értelmezésre szorul, hogy ebben hol a helye, illetve mi a szerepe a Fidesznek. Kérdés, hogy a kormánypártok milyen célokat tudnak megfogalmazni 2026-ig, és melyek azok a pontok, amelyekben bizonyítani tudják, hogy 2026-ban is egy győztes politikai erő lehet a Fidesz–KDNP.

A tavalyi kötcsei pikniket alábbi videóban értékelték szakértők:

A teljes cikk ITT olvasható el!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!