Mutatjuk a koronavírus-járvány terjedésének fejleményeit - Élőben az Operatív Törzs tájékoztatója
2021. március 10. 11:47
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 107 791 fő a beoltottak száma, ebből 317 906 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn léptek életbe. 5653 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 480 860 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 179, többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 16 325 főre emelkedett.
Két hét elteltével csökkenhet majd az új fertőzöttek száma. Egyrészt a hétfőn bevezetett intézkedések miatt, másrészt az elmúlt hét-tíz napban végrehajtott tömeges oltások is éreztetik már akkor a hatásukat, így az új betegek száma gyorsabban csökkenhet - erről is beszélt az Origónak Rusvai Miklós virológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Hozzátette: a kormány oltási stratégiája, az, hogy először a kockázati csoportba tartozókat oltották be, jó. Ezt bizonyítja, hogy bár a napi új fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma a brit mutáns vírus miatt már meghaladta az őszi hullám csúcsán tapasztalt értékeket, a halottak száma arányaiban 20-25 százalékkal kisebb. Azt is kiemelte, hogy akik nem oltatják be magukat, előbb-utóbb - vagy az idén, vagy jövőre - elkapják a vírust, ugyanis mindenkinek immunizálódnia kell. Vagy úgy, hogy megkapja az oltást, vagy úgy, hogy megfertőződik. Interjú Rusvai Miklóssal.
„Elkerülhetetlen volt a korlátozó intézkedések szigorítása, mert gyorsan terjed a brit mutáns vírus, egyre többen kerülnek súlyos, életveszélyes állapotba, és a napi halálozási szám is emelkedett" - mondta az Origónak Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Úgy gondolja, hogy a bevezetett szigorítások és a folyamatos oltás hatására májusra túl leszünk a nehezén.
Kezdődik.
575 személlyel szemben intézkedtek a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt - mondta Kiss Róbert. A rendőr alezredes közölte, hogy a maszkviselés megszegése miatti szabályszegések száma továbbra is magas.
Továbbra sem lehet semmilyen rendezvényt és csoportosulást tartani - mondta Kiss Róbert. A vendéglátóhelyeken kedden a rendelkezések megszegése miatt nem történt intézkedés. 339 személy szegte meg a kijárási tilalmat és a csoportosulás tilalmára vonatkozó rendelkezéseket.
53 rendőri intézkedés volt a tranzitálási szabályok megszegése miatt - mondta Kiss Róbert. Hatósági házi karanténba kedden 8033-an kerültek.
Müller Cecília elmondta, hogy a harmadik hullám meredeken emelkedő szakaszában vagyunk. A kórházban kezeltek száma is napról napra növekszik - tette hozzá. Már több mint 120 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon. Kórházban több mint 8300-an vannak. Müller közölte, hogy egyre súlyosabb esetekkel találkoznak az orvosok.
A vírusvariánsok miatt egy súlyosabb fertőzéssel nézünk szembe - mondta Müller Cecília. Sajnos 179-en meghaltak kedden, és köztük két 30-as éveiben járó fiatal is volt. Róluk nem áll rendelkezésre teljes adat, de jelen tudás alapján nem volt alapbetegségük. Ez egy nagyon figyelmeztető jel.
Továbbra is nagyon fontos a szabályok betartása, mert csak így lehet védekezni. Ezek a jelenlegi helyzetben minimumkövetelmények - mondta Müller Cecília. Nagyon fontos a szabályok betartása, hogy a közösség érdekét is védjük.
Kórházba érkezést követően is nagyon gyorsan romolhat a betegek állapota - mondta Müller Cecília. Azt is tudjuk, hogy egy rendszerbetegségről beszélhetünk. Mindez azt jelenti, hogy az egész szervezetet megbetegítheti ez a vírus, elsősorban az erek belső falának a gyulladásával járhat. Sok mindent még mindig nem tudnak a betegségről.
Ha meg tudjuk előzni a fertőződést, akkor nagyon sok mindent meg tudunk előzni - mondta Müller Cecília. A halasztható dolgainkat mindenképpen halasszuk, és csökkentsük a társadalmi kontaktusok számát - tette hozzá. A járvány kezelése közügy, és mindenkinek dolga van benne.
Már több mint 1,1 millió védőoltást adtak be, és nagyon nagy áldozatos munka van e mögött - mondta Müller Cecília. A következő két hétben a háziorvosok elsősorban az időseket oltsák. Szeretnénk már a 80 év felettiek védőoltásával végezni, és legyenek beoltva.
Müller Cecília arról is beszélt, hogy a háziorvosok a mozgásképtelen pácienseknek otthon adják be a védőoltást. Tudomásul kell venni, hogy járványügyi vészhelyzet van - tette hozzá. Minden erőnkkel legyünk azon, hogy ne kerüljünk kórházba - mondta Müller Cecília. Elegendő ágy és lélegeztetőgép áll rendelkezésre - mondta Müller Cecília. Tisztelettel kérte az időseket arra, hogy ne spekuláljanak a védőoltáson.
Müller Cecília elmondta, hogy jól állnak az idősek beoltásával, de szeretnék ezt a korosztályt teljes mértékben lefedni. A fiataloknak azt üzente, hogy most tartsanak ki, tartsák be a szabályokat. Csak így lehet eredményt elérni.
Müller Cecília elmondta, hogy aki átesett a betegségen, az, ha tud, adjon vérplazmát. Jelentkezzenek a véradó állomásokon.
Müller Cecília kérdésre azt mondta, hogy egy vírusnak a reprodukciós rátája azt jelenti, hogy egy fertőzött személy hány személynek tudja átadni a fertőzést. Korábban jellemzően egy beteg két másiknak tudta átadni a fertőzést, és ehhez kellett minden körülmény - tette hozzá. A brit mutáns esetében megváltozott az átadási képesség, és egy fertőzött 3-4 embernek tudja átadni. Most jelenleg 100 ember 130-at tud megfertőzni, ami a védelmi intézkedéseknek köszönhető. Egy alá kell szorítani ezt a rátát.
Müller Cecília azt javasolja, hogy aki pozitívvá válik, az kapja meg a favipiravir pontos leírását, hogy szedheti-e, vagy nem. Mindenki konzultáljon a háziorvosával, ha tünetei vannak - tette hozzá. Magától senki ne kezdjen el szedni semmit.
Véget ért az Operatív Törzs tájékoztatója, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.