Egy 18 éves fiú meggyilkolta az anyját és két testvérét

Vágólapra másolva!
Egy 18 éves fiú, a brit Nicholas Prosper meggyilkolta az anyját, valamint két fiatalabb testvérét. Az anya, a 16 éves öccse és a 13 éves húga holttestét az otthonukban találták meg a hatóságok. A fiú egy sörétes puskával ölhette meg őket.
Vágólapra másolva!

A hatóságok néhány héttel ezelőtt holtan találták az otthonukban a család három tagját. Prospert a családirtás mellett sörétes puska engedély nélküli birtoklásával is megvádolták. Michael Simon bíró szerint időre van szükség ahhoz, hogy a fiúról szakértői jelentést készítsenek, valamint elkészüljenek a patológiai jelentések és az igazságügyi szakértő elemzése is - számolt be a Mirror.

Prospert előzetes letartóztatásba helyezték, így legközelebb december 5-én jelenik meg nyilvánosan a bíróságon. A három hétig tartó tárgyalást ugyanis jövő év márciusára tűzték ki.

A fiú anyjának az egyik barátja azt mondta, hogy a nő"a gyerekeiért élt", és "pozitív emberként" jellemezte, aki rettenetesen hiányozni fog neki. Húga, Giselle iskolája pedig a lány előtt tiszteleg, akit "minta tanulónak" és "jólelekűnek" neveztek.

image

Jess Pather, a Lea Manor Gimnázium igazgatója a hét elején az X-en adott nyilatkozatában kijelentette: 

Mélyen megdöbbentett minket  a helyi közösségünkben történt tragikus incidens, és lesújtott minket tanítványunk, Giselle Prosper halála, aki jólelkűsége mellett minden tantárgyból kitűnő volt, és nagyon fog hiányozni mindannyiunknak, különösen a 9. évfolyamos barátainak.

Kyle Prosper iskolája „pusztítónak” minősítette az esetet, és „őszinte részvétét” fejezte ki családjának. A Cardinal Newman Katolikus Iskola közleménye így szól: 

Megdöbbentett minket a helyi közösségünkben pénteken történt tragikus esemény, és mélységesen elszomorított minket egyik diákunk, Kyle Prosper elvesztése. Ez pusztító hír mindazoknak, akik ismerték és szerették Kyle-t. Beletelik egy kis időbe, míg megbirkózunk a veszteség érzésével.


Nemrég számoltunk be egy 17 éves fiúról, aki halálra késelte édesanyját, majd tettét megpróbálta balesetnek beállítani. Egy évvel korábban a kamasz pedig az apját lőtte le.

Szörnyű bűncselekmény történt Floridában, az Egyesült Államokban: a helyi tudósítások szerint a rendőrség letartóztatta a 17 éves Collin Griffith-t, aki

a gyanú szerint több késszúrással ölte meg édesanyját.

A helyi seriff egyenesen "pszichopatának" nevezte a fiút, aki sem könyörületet, sem megbánást nem mutat, s aki valószínűsíthetően egy 20 cm pengehosszúságú késsel kétszer nyakon szúrta a nőt.

Az esetet még borzasztóbbá teszi, hogy a fiú egy évvel ezelőtt fegyverrel rálőtt apjára, aki annak következtében meghalt.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!