Esik

Állok, lábamnál tócsa nőa pocsolyához - az a dolga.Bevont farokkal bú előaz eb, hogy lábam megszagolja.Kövér az ég, az üdv a gondja,pislog, dagad a püspök dombja,fütyülnék s számra pára jő -hát megfontoltan, mint a dudva,gőzölgök szépen, komolykodva,révedek én is, révedő. Fütyültem könnyedébb koromba...Esik, hogy nőjön sár meg bodza,csak egy hűvösen heverőrépa, egy jámbor meszelőmeg én hallgatjuk gondolkodva. Lassudad, országos esőhulló hajamat panaszolja. Dörmögő vagyok, dörmögő.Meg ballagó, hisz evezőnem kell soha az országútra! És dünnyög, motyog a cipő,hogy csizmának is elég volna. Feszeng a tök, busong a boglya,esik a mezitlábasokra,a munkátalan munkásokra,esik a remegő toronyra,a lágy talajra, tulajdonra,gödörlakó kubikusokra,párnás, polgári lakásokra,esik, esik, hisz az a dolga. Lassudad, országos eső,nehézkedve és panaszkodva. 1929. július<< előző    következő >>