Végül

Kazánt súroltam; vágtam sarjat;elnyúltam rothadt szalmazsákon;bíró elítélt; hülye csúfolt;pincéből tódult ragyogásom.Csókoltam lányt, aki dalolvaropogós cipót sütött másnak.Ruhát kaptam és könyvet adtama parasztnak és a munkásnak.Egy jómódú leányt szerettem,osztálya elragadta tőlem.Két naponként csak egyszer ettemés gyomorbajos lett belőlem.Éreztem, forgó, gyulladásosgyomor a világ is és nyálkás,gyomorbeteg szerelmünk, elménks a háború csak véres hányás.S mert savanykás csönd tölti szánkat,szivembe rúgtam, ordítson már!Hogyan is hagyna dolgos elmémfeledtető, de bérdaloknál.Kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért,pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz!S tudtam, ki üres kézzel tér meg,baltát, kapát meg köveket hoz.Villogó szívű, győzni bíróvagyok, kinek kell legyen kedveigazat tenni, pártot állni,ím, e szigorú emlékekre.De emlékhez mi közöm nékem?Rongy ceruzámat inkább leteszems köszörülöm a kasza élit,mert földünkön az idő érik,zajtalanul és félelmesen. 1926. nyár<< előző    következő >>