Mindent hagyok

Nagyon útálkozhatott az Isten,Hogy ilyen csúnya plánétát köpött -Ó, szépség, jóság!... De már mindent hagyok.Villámokból font kerités tövébe,Már lefekszem a szívem közepébe.Egész nyáj leszek benne. Egyedül,A nagy akolban egyedül vagyok. Hittem, hogy a hitványabb lettem én,Akin az idő csak tovább fut átÉs úgy magasztaltam a minden-embert,Mint akinekCsak magyarázták a megvolt csudát. Ha hitvány voltam, ezért voltam hitvány.Ó, egy percre megláttam magam.Ott álltam én a Napban! Ott a Napban!Bordám szaggattam! A Nap suttogott:Véredben állsz, te, ha bennem állsz!...És lassan, lassan süllyedtem a Napban. A szél sikoltott. Fölkapta a szívemS egy csöpp vérem, ami még megmaradt,Végiggurult lobogva az égen.Utánaszaladt.A földre ekkor tűzcsóva esett. Mindent hagyok már. Bomolj meg magadban,Világ, ó világ! Én szivemben alszom.Tiszta mosolyom hideg víz hulláma,Hogyha néha fölemelem arcom. 1924. nyár<< előző    következő >>