Tiszazug

A báránybunda árnyakattűlevelű fák fércelik.Szalad a puli pillanat,fagyon koppantja körmeit. Hümmögon áhítgat a néps házacskák gondolkodnak, ímzsuppjának zsíros süvegétlehúzza ablakára mind. Kárál a tyúk keservesenaz eresz alatt, mintha márvénasszony lelke volna, melyrimánkodóan visszajár. Belül is pöttyös állatok,ütődött, kékes öregekguggolnak, mordulnak nagyot,csupán hogy ne merengjenek. Mert sok a révülni való,ha már az ember nem kapál.Szép, puha gond a pipaszó,tört ujjak közt pamutfonál. S mit ér a vén? A kanalatelejti, csöppent, etetiks ha ő etet, a malacokhabos vödröstül fellökik. És lágy a tanya, langy az ól.Csillagra akasztott homály!Kemény a menny. A gally alólbicegő cinke sírdogál. 1929 << előző    következő >>