Falu

Mint egy tányér krumplipaprikás,      lassan gőzölög lusta,langy estében a piros palás,      rakás falucska. Itt is, ott is karcsú füst - remény -      tünődni, merre szálljon,áll kicsit a kémény küszöbén      és int a tájon. Akácocskát babrál a homály.      A fa telt, kicsi keblebeléreszket, csöpp sóhaja száll -      levegő-lepke. S körülem, míg elfed hallgatag      a lágy borongás bokra,ugatások némán hullanak      nagy bársonyokra... ... Lámpát gyújtanak az asszonyok.      És erőlködve, rángva,égbe röppenne, mint elnyomott      lélek, a lángja. El is lobban mind... Egy fény a rét.      Az anyás hold-világaelé nyújtja kövér tenyerét      egy bodza-ága. Örök boldogság forrása mos      egy rekedt, csorba téglát.Smaragd Buddha-szobrok harmatos      gyepben a békák. A vadzab, ki kardot vont elő,      fejét mélyen lehajtja.Most a dicsőség és az erő      a repedt pajta... ... Benne csend van. Mintha valami      elhangzott volna csengve.Fontolni lehet, nem hallani.      Nincs, csak a csendje. S ahogy földerül az értelem,      megérti, hogy itt más szónem eshetett, mint ami dereng:      eke és ásó. Szó, mert velük szólal a paraszt      napnak, esőnek, földnek.Szó, mint szóval mondom én el azt      gondos időnek. Szó, mint csecsemőnek a mosoly.      Veregetés a lónak.Szó. De tiszta értelmű, komoly      tagja a szónak... ... Hallgatom az álmodó falut.      Szorongó álmok szállnak;meg-megrebbentik az elaludt      árnyú fűszálat. Alszanak az egek, a mezők.      Ostorok, csizmák, kések.Lombok közt a tiszta, tág közök.      S a levélrések. Alszanak a nyers, nehéz szavú,      kiszikkadó parasztok.Dombocskán, mint szívükön a bú,      ülök. Virrasztok. 1934 << előző    következő >>