Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet?A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permetegés lábom alatt álmatlan forogtak,ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén.Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televénya lámpák felé lesett gyanakvóan;vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én. Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott.S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott.Utána néztem. Kifoszthatna engem,hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok. Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek.Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg.És nem sejthetem, mikor lesz elég okelőkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a törékeny falvak - anyám ott született -az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e leveleks ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg. Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos.Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos.Sem népet, amely retteg, hogyha választ,szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz. Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemetsokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket,ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.Én tudtam - messze anyám, rokonom van, ezek idegenek. Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag,mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyagmég nem vagyok s nem oly becses az irhám,hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad! Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak -elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat.Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! 1935. november vége<< előző következő >>
Vágólapra másolva!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!