Ennek érdekében két sikeres start uppert hívtak meg a rendezvényre, Lakatos Zsolt (AC-Innovatiqua Kft.) és Gászpor Jenő (AXS Motionsystem Kft.) személyében, valamint a befektetői oldalt Csatári László, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési igazgatója képviselte.
Tekintettel arra, hogy Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda ügyvédjei mindkét projekt előkészítésében és a projektfenntartásban is aktívan közreműködtek, és mind a befektetői, mind pedig a vállalkozói oldal képviselve volt a beszélgetés során, így lehetőség adott a tőkefektetések előkészítésének igen széleskörű, gyakorlatorientált bemutatására.
Milyen motiváció vezette a start up-okat?
Mindenekelőtt arról beszéltek az előadók, hogy milyen motiváció vezette a start up-okat, hogy befektetőt keressenek, és milyen céltársaságokat keres a befektető.
Lakatos Zsolt elmondta, hogy a személyes bizalom a legfontosabb és a Széchenyi Tőkebefektetési Alapban olyan megbízható társat talált, akivel kapcsolatban tudja, hogy milyen paraméterek szerint kíván kiszállni a befektetésből, látja előre a befektető elvárásait és tudja, hogy a befektetővel szemben milyen kötelezettségei vannak.
Csatári László hangsúlyozta, hogy a Széchenyi Tőkebefektetési Alap az ipar és a technológia legtöbb ágában érdekelt, de különösen nagyszámú befektetést hajtott végre a beszállító ipari, egészségügyi, szennyvízipari és divatipari cégekben.
Az SZTA csak mérhető üzleti eredménybe fektet be
Az Alap ugyanakkor nem fektet ötletbe, valamilyen üzleti eredményre már szükség van. A tipikus befektetési méret – az Európai Unió Bizottságának egyedi engedélye alapján – 200.000 és 800.000 eurónak megfelelő forintösszeg között mozgott az eddigi 94 befektetés során.
Az Alapkezelő tevékenységét újabb alapok elindításával folytatja, a projektek befogadása folyamatos. Rögzítette azt is, hogy a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. nem kíván versenyezni más állami alapokkal.
Az előadok egybehangzóan hangsúlyozták, hogy a tőkebefektetési folyamat hosszas tárgyalások sorozata, amelyben a felek későbbi közös együttműködésüket készítik elő.
Lakatos Zsolt külön kiemelte a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda ügyvédjének hatékony közreműködését az AC-Innovatiqua Kft.-be történő tőkebefektetés előkészítésével kapcsolatban,
Csatári László pedig emlékeztetett a jogi szakértők fontosságára a szerződések előkészítésével kapcsolatban, utalva dr. Pintér Attilával közösen előkészített projektekre.
Végezetül az előadók rögzítették, hogy a Széchenyi Tőkebefektetési Alap a befektetések realizálása után is partnere az alapítóknak, és ugyan részletes és alapos információs igénye van a cég működésével kapcsolatban, de mindaddig nem szól bele irányítási kérdésekbe, amíg a befektetési szerződés szerint halad és fejlődik a céltársaság. Csatári László bízik benne, hogy a jelenlévő két cég is tovább fogja növelni az eddigi 25 exit számát.
Az előadások után a résztvevők élénk networkingen vettek részt, ahol befektetők, jogi és más tanácsadók, valamint vállalkozások osztották meg tapasztalataikat.
A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda következő tőkebefektetésekkel kapcsolatos előadására 2017 őszén kerül sor, amellyel kapcsolatos információk az Iroda www.krs.hu weboldalán hamarosan elérhetők lesznek.