A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a kollektív szerződés a – eltérő rendelkezés hiányában - a Munka Törvénykönyvének a munkaviszonyra és munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó részétől eltérhet – mutatott rá dr. Gombolai Éva.
Ám vannak rendelkezések, amelyek jogi kifejezéssel élve kógensek, tehát azoktól eltérés semmilyen irányba nem megengedett, illetve vannak olyan rendelkezések is, amelyeknél csak meghatározott irányba (jellemzően a munkavállaló javára) lehet eltérni.
Kógens rendelkezések
Kógens előírás például a szabadság megváltására vonatkozó tilalom is (a munkaviszony megszűnésének esetét kivéve), míg a teljes napi munkaidő törvényi mértékétől ugyan eltérhet a kollektív szerződés, de csak a munkavállaló javára.
Azt, hogy egy eltérés a munkavállaló javára történőnek minősül-e, az egymással összefüggő rendelkezések összehasonlításával kell elbírálni.
A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint változatlanul lényeges a munkaszerződésünk is, ami nem csupán létrehozza a munkaviszonyt, de a felek megállapodása alapján annak részletes feltételeit is meghatározhatja.
A törvény által megjelölt kötelező tartalmi elemeken túl további feltételek rögzítése nem szükségszerű, ebben az esetben a munkaviszonyra vonatkozó egyéb szabályok fogják kitölteni a munkaviszonyt.
Amikor el lehet térni a törvényi rendelkezésektől
A munkaszerződés azonban jogszabály eltérő rendelkezése hiányában ugyancsak eltérhet a törvényi rendelkezésektől, illetve munkaviszonyra vonatkozó szabálytól is (vagyis a kollektív szerződéstől is), de kizárólag a munkavállaló javára.
Így például a munkaviszony megszüntetési módjait a felek nem bővíthetik a törvényben meghatározottakon felüli módozattal, azt a törvény sorolja fel.
Mivel a készenlétre előírt bérpótlék mértékétől való eltérést a törvény nem tiltja, ezért kollektív szerződés akár alacsonyabb mértékben is rendezhetné, és ugyanennél a munkáltatónál egy munkavállaló munkaszerződése rá vonatkozóan magasabb mértékben (persze csak az egyenlő munkáért egyenlő bér és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának figyelembevételével).
Összegzésként elmondható, hogy amennyiben munkáltatónknál van kollektív szerződés, akkor is tanulmányozzuk át, ha a szakszervezettel nem állunk kapcsolatban.
A szakszervezeti tisztségviselők megválasztásánál pedig legyünk arra figyelemmel, hogy a fent említett kölcsönös alkufolyamatot ők végzik el, de a mi bőrünkre – mondta el végezetül dr. Gombolai Éva.