Biztonsági ellenőrzés a munkahelyen – meddig terjedhet a kutakodás?

közúti ellenőrzés, alkoholszonda, ittas vezetés, Egy megállított autós a szondába fúj Budapesten a Vágóhíd utcában
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Törvény írja elő minden foglalkoztatott számára azt, hogy munkavégzésre alkalmas állapotban, a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok megtartásával végezhet munkát – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A munkáltatónak pedig biztosítania kell az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit. Minden szabály azonban annyit ér, amennyire az betartható – hangsúlyozta dr. Vágány Tamás.
Vágólapra másolva!

A D.A.S. Jogszerviz szakértője kifejtette: a foglalkoztatottak biztonsági-, illetve egészségügyi jellegű ellenőrzése akkor szolgálja megfelelően a törvényi rendelkezések betartatását, ha az ellenőrzés is törvényes keretek között marad.

Az alkohol

Az alkoholizmus hosszú ideje súlyos népbetegség Magyarországon. Márpedig az alkoholisták jelentős része is foglalkoztatott. Idealista elképzelés, hogy a mindennapi munkavégzés időtartama egyúttal feltétlenül az önmegtartóztatás időszaka is. Márpedig egyes munkakörökben nem csak a munkavégzés minőségének rovására megy az ittas állapot, hanem az ön- és közveszélyes helyzetet eredményezhet.

Ezen elgondolás mentén a munkáltató jogosult és esetenként köteles ellenőrzést végezni a foglalkoztatottak körében az alkoholos befolyásoltságot vizsgálandó. A munkavállaló köteles együttműködni az ellenőrzés céljából.

Ha a munkavállaló az ilyen vizsgálat elvégzését, illetve az abban való közreműködést kellő alap nélkül megtagadja, ezáltal a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegi, és vele szemben hátrányos jogkövetkezmények alkalmazhatók.

Érdemes megjegyezni, hogy az alkoholtesztet sem végezheti el bárki, a bírói gyakorlat alapján például a biztonsági őrnek ehhez nincs jogosultsága – mutatott rá dr. Vágány Tamás.

Az alkoholvizsgálat ugyanakkor nem válhat aránytalanul és indokolatlanul terhessé, nem végezhető el bosszú jelleggel vagy abból a célból, hogy önmagában a gyakori vizsgálat ténye a munkavállaló személyét munkatársai és mások előtt lejárassa. Az ilyen jellegű vizsgálat kizárólag a rendeltetésével összeférő célból alkalmazható.

Ha az érzékszervi, illetve légalkohol szondás ellenőrzés eredményét a munkavállaló vagy a munkáltató vitatja, akkor helye van további, vérvétel útján történő orvosi vizsgálat elvégzésének.

Forrás: MTI/Földi Imre

A jogvita eldöntésénél a munkaügyi bíróság előtt fontos szerepet kap az ellenőrzés dokumentáltsága, a munkavállalónak az ellenőrzésről nyújtott tájékoztatás. A bizonyítékok ebben az esetben is szabadon mérlegelhetők az összes körülmény figyelembevételével.

Csomagvizsgálat

Az olyan gyakorlat, miszerint az adott munkahelyre minden be- és kilépő személy köteles csomagját bemutatni a vagyonőrnek, ellentétes a személy- és vagyonvédelemről szóló törvény előírásaival. A csomagátvizsgálást csak bűncselekmény, illetőleg szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja esetén lehet elrendelni.

Az a gyakorlat is jogsértő, amikor a munkavállalókat véletlenszerűen választják ki, és vetik alá részletesebb vizsgálatnak – utalt rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Drogteszt

Az önhibából eredő kábítószer-fogyasztás következtében előállt zavart állapot önhibából eredő bódult állapotnak és az ilyen állapotban történő munkavégzés vagy munkavégzés céljából történő megjelenés (rendelkezésre állás) a munkaviszonyra vonatkozó szabályok súlyos megsértésének minősül.

A drogteszten való közreműködésre senkit nem lehet ugyan kötelezni, de a megtagadásának lehetnek munkajogi következményei, hasonlóan az alkoholos állapot vizsgálatának visszautasításához.

A kábítószer-fogyasztásra vonatkozó adatok ezzel együtt különleges személyes adatoknak minősülnek. Emiatt az adatkezeléshez szükséges törvény kifejezett rendelkezése vagy az érintett önkéntes, egyértelmű, tájékozott beleegyezésen alapuló írásos felhatalmazása.

Ez azt is jelenti, hogy hacsak jogszabály nem teszi kötelezővé – pszichikai, egészségi alkalmasság megállapítása érdekében - az adott munkakört betöltő személy esetén a drogteszten való közreműködést, akkor fő szabály szerint a munkáltató egyoldalúan, saját hatáskörben nem jogosult ilyen vizsgálatot elrendelni és lefolytatni, és a munkavállaló droghasználatára vonatkozó adatait sem kezelheti.

A drogtesztet – ha a törvényes feltételei fennállnak - csakis megfelelő képesítéssel rendelkező személy bevonásával lehet elvégezni. Az ilyen személy hiányában elrendelt vizsgálat visszautasítása a munkáltatói utasítás jogszerű megtagadását jelenti – mondta végezetül dr. Vágány Tamás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!