Kampis György válaszol a fel nem tett kérdésekre

 

Lehet-e valaha is "objektíven" beszélni az evolúció vagy a faj fogalmáról, amíg ennyire erős érzelmi és ideológiai töltete van ezeknek a terminusoknak? vagy ez "normális", hiszen mégiscsak a gyökereinkről van szó? (Leclerc)

Ezt megválaszoltam a stúdióban. Igen, annyiban normális állapot, hogy a legtöbb embertől talán nem várható el, hogy bonyolult tudományos kérdéseket végiggondoljon. Példám a kvantummechanika volt, azt is hányan értik vajon? Ugyanakkor hozzáteszem, hogy mint a kvantummechanika esete is mutatja, a helyzet nem teljesen rossz. Azt is kevesen értik, de a legtöbben, akik nem értik, ennek ellenére elfogadják. A tudománynak van tekintélye az emberek szemében, és remélem, ez nem is fog megváltozni - a tudomány meg is érdemli a tekintélyt. Így a laikusok többsége az evolúció és a faj sajátosságait is tudomásul veszi. Fontos szerepet játszik ebben az egyház, most a katolikus egyházra gondolok főleg, mivel az hazánkban a legnagyobb. A vatikáni csillagász a minap egyenesen pogány babonának nevezte a kreácionizmust (mert a keresztény Istent a természeti istenek sorába helyezi). Az ilyesminek, igen remélem, nagy hatása van. Ez a történet különben azt is mutatja, amit szintén említettem, hogy a harc nem a tudomány és a vallás között folyik, hanem - s ezt most teszem hozzá nyomatékul - az ész és a butaság között.

Mi az evolúció elképzelése az emberiség jövőjéről? Ha az evolúció egyik ágának "mellékterméke" a jelenlegi ember, melyik ágról milyen új, az embertől fejlettebb (másabb és különlegesebb) lény jön majd létre? (Kriván Miklós)

Az evolúciónak alapvetően nincs elképzelése a jövőről. Ez az első és legfontosabb, amit mondani kell. Az evolúcióelmélet ún. magyarázó és nem pedig prediktív, vagyis megjósló elmélet, például arra sem vállalkozik, hogy a múltat megjósolja - a fogalmazás nem tévedés, a csillagászat például ilyen, mert a segítségével fel lehet fedezni, hogy mikor minek kellett történnie a múltban: mondjuk egy napfogyatkozásnak vagy bolygópályák ütközésének. Az evolúció lényege viszont épp az, hogy minden pillanatban elágazó jövők jönnek létre, a múltban és most is, és sokszor apróságokon múlik, melyik lesz a később követett út. De jelen formájában az evolúcióelmélet az elágazások keletkezéséről nem mond sokkal többet, mint hogy felismeri, hogy megtörténik. Ahhoz például, hogy értsük, hogyan keletkeznek a változatok, többet kellene tudni az organizmusok egyedfejlődési viszonyairól, vagyis arról, hogy milyen formák lehetségesek és milyenek nem. Ezek között választanak aztán a véletlen és kevésbé véletlen események, mint a földrajzi viszonyok megváltozása és egyebek. Ugyanakkor az a kevés, amit a jövőről tudunk, azt mutatja, hogy az emberiség evolúciója nagyjából befejeződött, hacsak nem gondolunk olyasmikre, mint a szőrzet jövőbeni még teljesebb elvesztése vagy hasonló kis változások. Talán van némi szelektív előnye az intelligenciának is, ennek néhány népcsoportban, ott, ahol a kultúra erősen elvárta az efféle képességeket, van régebbről is jele - például a zsidók és az ázsiaiak, úgy tűnik, valamennyivel jobbak ebben, mint a kaukázusiak, népszerű nevén "a fehér ember". Nyilván nem mindenki örül az efféle összehasonlításnak, csakhogy a biológia kemény dolog, nem azon múlik, ki mit gondol. Úgy fest tehát, az intelligenciának van örökölhető komponense, és ebben van különbség, variabilitás a népcsoportok között és csoportokon belül. Most talán mindannyian a pozitív oldalára kerülünk ennek a felhajtó erőnek, mert a modern társadalom mindenki elé ugyanazokat a szelekciós követelményeket támasztja. Nincs jele ugyanakkor a vázizomzat satnyulásának és a hasonló népszerű ötletek megvalósulásának, persze ha százezer éven keresztül nem használjuk majd az izmainkat, még ez is bekövetkezhet, de nem tudjuk, mi lesz addig. Mint mondtam, az evolúció nem csábít jóslatokra.