A pénzszerzés gyenge pontunk

A Magyar Hospice Alapítvány életük utolsó szakaszában lévő betegeknek és hozzátartozóiknak segít a betegség és a gyász ideje alatt, a szolgálat mindenki számára térítésmentes. Az alapítvány anyagi- és munkaerőforrásairól, Csányi Sándorról és az önkéntesség feltételeiről is beszélgetett az  [origo] riportere Dr. Muszbek Katalinnal, a szervezet orvos igazgatójával.

A Hospice az egyik legismertebb, önkéntes tevékenységéről is híres civil szervezet. Az elmúlt években hogyan változott az önkéntesek szerepe az alapítvány munkájában?
1991-ben, mikor Polcz Alaine kezdeményezésére létrejött a szervezet, még majdnem csak önkéntes alapon dolgoztunk és ez egy ideig jól is működött. Aztán mutatkoztak a rendszer problémái: ha például valakinek beteg a gyereke, már nem tud bejönni. Szembesültünk vele, hogy ezt csak önkéntes alapon nem lehet megoldani. Így ma már tulajdonképpen fizetett munkatársunk van minden státuszra, körülbelül negyven fő, melyből a fele részmunkaidős. A szakemberek, az orvos, a nővér, a a gyógytornász, a pszichológus fizetést kapnak. Mellettük segít körülbelül nyolcvan önkéntes a betegellátásban és a Hospice-ház körüli munkákban.

Bárki lehet önkéntes vagy vannak kritériumok?
A nemzetközi rendszerhez igazodunk, tehát tizennyolctól körülbelül nyolcvan évesig van a korhatár. Nem jöhet, aki friss gyászban van vagy maga is beteg, mert el kell telnie egy bizonyos időnek, hogy az ember kicsit távolabbról tudjon ránézni a dolgokra, hogy ne terhelje rá a problémáit az itt lévő betegekre. Minden jelentkező egy mélyinterjún vesz rész és kitölt egy tesztet, melynek segítségével megnézzük a motivációt, hogy mi hozza ide őt. A szűrés után egy negyven órás elméleti és gyakorlati képzés van, ami ingyenes annak, aki nálunk fog dolgozni. Majd a végén gyakorlott önkéntesek mellett van egy egy-két hónapos tréning. Érdekes, hogy túlnyomó részt aktív korúak jelentkeznek, például jogászok, üzletasszonyok, olyanok, akik úgy érzik, hogy a segítő énjük nincs használva eléggé. Például egy évig minden hétfőn járt hozzánk egy eléggé komoly pozícióban lévő újságíró, aki a betegellátásban segített. Azt mesélte, hogy olyan feltöltődve megy el innen, hogy rengeteg energiát tud átadni a kolléginak is. Sokan úgy gondolják, hogy ez a haldoklók háza, egy rideg és borzasztóan szomorú hely. Kétségtelen, hogy nagyon súlyos állapotú betegeink vannak, de nagyon sok kis apró részletben tudunk segíteni nekik, javítani az életminőségüket, és a betegek és a családok végtelen hálásak, rengeteg szeretetet, hálát kapunk tőlük, amitől az ember feltöltődik és úgy érzi, hogy segíteni nagyszerű dolog.

Általában meddig tart a lelkesedés, meddig marad egy önkéntes?
Azt tapasztaljuk, hogy egy év az átlagos aktív időszak. Mi azt kérjük, hogy ha elkezd nálunk dolgozni, fél évig heti egyszer négy órát szánjon rá. De vannak öt éve rendszeresen járó segítőink, vannak, akik egy-két év után visszatérnek, és előfordult már, hogy valakit arra kellett kérni, hogy kevesebbet jöjjön. Egy tíz unokás nagymama minden szombatját itt töltötte, mert munkája miatt nem tudott hétközben jönni, de természetesen a család egy idő után már zúgolódott ezért, és akkor én megkértem, hogy csak két hetente segítsen, mert neki máshol is van dolga és fontos az egyensúly.

Az újabb jelentkezők jönnek maguktól vagy hirdetésekkel, híres emberek bevonásával vagy más úton lehet ezt elérni?
Leginkább szájról szájra terjed, hogy van nálunk ilyen lehetőség. Minden évben legalább egyszer szoktunk hirdetni, akkor sokan jelentkeznek, harminc-negyven ember. De biztosan sokat számít, ha ismert ember látnak a Hospice-ról nyilatkozni. Az egyik ilyen Dobó Kata, akit személyes élménye hozott hozzánk. Ő úgy segít, hogy arcát adja és lobbizik értünk, ahol tud, jótékonysági eseményeinken is szerepet vállal. De ha ideje engedi, ugyanúgy felveszi a rózsaszín köpenyt és segít a betegeknek, ahogyan a többi önkéntes, bár mostanában ritkán látjuk, mert elsodorta a munkája. Egyébként vesztesége után két évig őt sem engedtük be a rendszerbe, és ezt zokon is vette, nem értette, hogy miért nem segíthet. Aztán, mikor eltelt a gyászidő és munkába állt, igazat adott nekünk, hogy kellett az az idő, hogy kívülről lássa a dolgokat és jól tudjon segíteni. Ugyanígy Csányi Sándort is az hozta hozzánk, hogy elveszítette egy közeli hozzátartozóját. Sanyi úgy érezte, hogy ennek a személynek azt a vágyát veszi át és teljesíti, hogy az mindig is önkéntes akart lenni. Amennyit tud, jön, eseményeken, de a betegek mellett is segít - múltkor itt borotválta egyiküket.

Az alapítvány működési költségeit milyen arányban teszi ki az állami- és a lakossági támogatás?
Az otthonápolási vizitdíj, a kórházi ágyak OEP támogatása a költségek körülbelül negyven-ötven százalékát fedezi. Évente körülbelül ötven-hatvan millió forintot kell előteremteni adományokból, jótékonysági eseményekből. Azelőtti hónapban, mikor megkapjuk az 1%-okat, mindig rezeg a léc, hogy tudunk-e fizetést adni. Az alapítvány gyenge pontja a pénzszerzés. Nagyon humán beállítottságú a rendszer, azt meg nem tudjuk megfizetni, hogy valaki profi módon gyűjtsön. Éppen a múlt héten volt egy nagy nemzetközi képzésünk, ahol egy brassói hospice alapítvány tagjai azt mesélték, hogy náluk három fő csak az adománygyűjtésen dolgozik és ez nagyon meg is térül. Nagyon boldog lennék, ha bármilyen módon találnék embereket, akik akár önkéntesként, a megszerzett pénz bizonyos százalékáért dolgoznának. De amennyire a szakmai programokban, az oktatásban, a társadalmi tudatformálásban élen járunk, úgy ez egy nagy hiányosságunk.