A XXI. században azonban már nem feltétlenül kell a kliséket követnünk az ünnepi dekorációban sem. Az itt bemutatott csomagolási ötleteinket a mostani francia trend alapján állítottuk össze.
A tradicionális karácsonyi színek, minták (bordó, arany, skótkocka) helyett idén természetesen tarolnak a lila, a padlizsán a szürke és fehér színek kombinációi akárcsak a divatban. Emellett azonban megjelent az arany - fekete - almazöld triász is. Míg a fekete és az arany minden esetben eleganciát von maga után, addig az almazöld játékossá teszi a túlzott exkluzivitást. Ezeket a színeket most karácsonyi csomagoláson mutatjuk be. A csomagok készítésénél mi leginkább csak az aranyat és feketét használtuk, dekorációként társul hozzájuk a zöld.
Karácsonyi ajándékunk tálalása legalább annyira fontos, mint az hogy mit is rejt a doboz, érdemes tehát elég időt szánnunk erre a mozzanatra is!
Közkedvelt csomagolóanyag a tibeti papír. A gyönyörű ornamentikával díszített, változatos színekben kapható tradicionális kézműves papír egyenesen a Himalájáról érkezik, ahol készítésének technikája évezredek óta nem változott. Tibeti papírból szalagot is szabhatunk, amely jól mutat egy fényesebb csomagolópapírhoz.
Ne féljünk a fekete színtől! Elegáns és kifinomult hatást érhetünk el vele. Egyéb dekorációként jól mutathat a csomagon egy-egy igazi karácsonyfadísz vagy műmagyal. Fekete, almazöld és arany színekben természetesen karácsonyfadíszeket is készíthetünk.
Design: Rónai Erika
Fotó és szöveg: Pécsi Balázs Roland