Rengeteg gyereklemez forog a piacon, és a gondos szülőnek a doboz alapján csak sejtései lehetnek, milyen zenét visz haza, ha megveszi valamelyiket. Árulkodó jelek persze akadnak: a gyengébb eresztéseken általában nem hencegnek az előadókkal, mivel nincs hencegni valójuk, míg a komoly, igényes zenészek a borítón feltüntetik a nevüket, a hangszereket, a szövegírót és így tovább. Nyilván a CD borító grafikája is sokat mond: igénytelen, ízléstelen borító alatt nem sok minőségi zene lapulhat.
Mégis: az igazi próba az, amikor a gyerek és a szülő először hallja a dalokat. Hát mi most próbát tettünk, és meghallgattattunk öt lemezt négy gyerekkel és négy szülővel. Következzenek a vélemények és a pontozás (a maximális pontszám: 5)!
Szinetár Dóra: Árnyacska, szörnyecske - Féleleműző mesék és dalok
Értékelés: 5/4
“A cím alapján, bevallom, kevesebbet vártam tőle. De abszolút pozitív csalódás!” - meséli az egyik szülő, akinek az is tetszik, hogy a dalok között mesék is vannak. “A Szinetár -Hámori páros nagyon tetszik, kellemes a hang és igényes a szöveg.”
A másik szülő szerint is ez a legjobb album a meghallgatottak közül, bár az énekhanggal nem volt elégedett - mégis Müller Péter Sziámi dalszövegei meggyőzték. “Szerintem ezt még fogjuk máskor is hallgatni” - mondja.
Peti (5) azt mondja, “a mesék a legjobbak, főleg a Buggyantott óvodás! Tisztára mint én voltam, mikor kezdtem az ovit”! Blanka (4) szerint a dalok “szépek, tetszenek!”
Magyarország Kedvenc Gyerekdalai
Értékelés: 5/3
A lemez szerkesztői úgy döntöttek, gyerekekkel énekeltetnek el közismert dalokat - kérdés, hogy ez jó ötlet volt-e. “ez is Halász Judit, de egy picit nyávogó.” - mondta a 8 éves Csilla, míg Blanka egy kicsit sarkosabban fogalmazott: “értelmetlen bigyó, macskahangon énekli”. Ha már két gyerek is macskahangra asszociált, lehet a dologban valami.
A szülők sem voltak elragadtatva: “Értem én, hogy mi volt a szándék, csak nem vagyok benne biztos, hogy sikerült megvalósítani”. Mondja Barbara (32) Viszont a Paff, a bűvös sárkány gyerekelőadása tetszett a lemezről.
Magyarország Kedvenc Gyerekdalai Ráadás
Értékelés: 5/3
Ugyanaz a recept, mint ami a másik kedvenc gyerekdalos albumnál: ismert számok, de kislányok és kisfiúk éneklik. Az egyik szülő kiakad a Csiribirire: “Nagyon furcsa nem Halász Judit előadásában. Nem tetszik. Ez csak Halász Juditól jöhet. Senki mástól!” - mondja kicsit nyűgösen. Igaz ugyanakkor, hogy épp ennek a számnak örül meg Blanka, és a felismerés örömével kiáltja “Ez Halász Judit!”
Ildikó (43), zenetanárként komoly elemzést tart az Este jó-t hallgatva: “Imádom! Ki nem? Kicsit furcsállom ugyan a tempóját és a komolytalan, pattogó kíséretet, de emészthető így is. Picit ugyan verkli-jellegű, az éneklő gyerek helyére pedig el tudnék képzelni egy mélyebb hangú kisfiút. Ütősebb lenne, mint ez a virgonc, csingi-lingi hangocska.”
A gyerekeknél az abszolút kedvenc az Állatkerti útmutató volt. Az öt éves körülbelül hússzor lejátszatta, és táncolt is rá.
Mórocz Adrienn: Boribon Muzsikál
Értékelés: 5/3
Mórocz Adrienn cédéje is vegyes fogadtatásra talált. Peti kedvence például a Rémálom és a Buborékfújó lett, többször is meghallgatta őket, és még a buborékpukkanásokat is számolta. Édesanyja viszont nem volt ennyire elégedett.
A Szúnyogos című dalnál kicsit megijedt a négyéves; “Jaj, ne!” kiáltotta - igaz, a nagy ijedelem után azért többször elmondta, hogy nagyon jó a zene.
Magyarország Legkedveltebb Karácsonyi Gyerekdalai
Értékelés: 5/2
Az öt album közül ez a harmadik, amelyiken közismert dalokat kisgyerekekkel énekeltetnek, de talán ez sikerült a legkevésbé.
Peti azt mondta, hogy “a zene tökéletes, de a kislány hangja elég gyenge!” A többi kritikai megjegyzést pedig most nem részletezzük, a lényegük egyöntetűen az volt, hogy ha már mindenképp kisgyerekekkel énekeltették el a slágereket, akkor olyat kellett volna választani, aki jobban tud énekelni.
Itt a szülők sem tudtak sok jót mondani, bár ők kevésbé fogalmaztak keményen. Azzal mindannyian egyetértettek, hogy ez az öt lemez közül az utolsó helyezett.