Néhány évtizede volt, mégis tisztán emlékszem gyerekkorom első Mikulás-ünnepségére (akkor még Télapónak kellett hívni). A szakállas öregember láttán sírva bújtam édesanyám ölébe, aki hirtelen nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. Így én inkább kint vártam meg az ünnepség végét, és persze az ajándékcsomagot is utólag kaptam meg.
A megrázó élmény után pár évig nem vettem részt hasonló eseményeken. Biztos vagyok benne, hogy édesanyám mesélt a Télapóról, de úgy látszik, az én esetemben ez nem volt elég.
Az én gyerekeim már felkészültebben mentek el első Mikulás-ünnepségükre, de még így is folyamatosan beszéltem hozzájuk, magyaráztam, és feszülten figyeltem, mikor kell esetleg közbeavatkoznom. Ők nem féltek, bár nem is bizalmaskodtak a nagyszakállúval. De mit tegyünk, ha nem vagyunk ilyen szerencsések?
Ahogy a gyerek közösségbe kerül, óhatatlanul bekerül a Mikulás-ünnepségek körforgásába. Már a bölcsődébe is érkezik a nagyszakállú, az óvodáról és a szülők munkahelyéről nem is beszélve. Ha a gyerek fél a Mikulástól, meg kell találni a számára legbiztonságosabb megoldást: van, akinek elég, ha a szülő el se mozdul mellőle. Lehetséges az is, hogy a félős kisgyerek egy évvel később már magabiztosan, bátran megy oda a szakállas öregemberhez.
„Legfontosabb, hogy mi, felnőttek, ne alakítsunk ki a gyerekben félelmet. A gyerek ugyanis alapvetően nem a Mikulástól fél. Ha korábban ilyesmikkel ijesztgetjük: „ha rossz leszel, nem kapsz ajándékot a Mikulástól”, pont ezzel alakítjuk ki benne a félelmet” – fejtette ki Bárdos Katalin pszichoterapeuta-szakpszichológus.
Előfordulhat, hogy nem a szülei idézik elő a gyerekben a félelmet, mégis megijed, ebben az esetben semmiképp se erőltessük a Mikulással való személyes találkozást, hangsúlyozza Bárdos Katalin. Egyébként is jobban megmarad a kisgyerekek „hite”, ha nem találkoznak a Mikulással, nem véletlen, hogy a Mikulás a hagyomány szerint az éj leple alatt csempészi ajándékait a gyerekek ablakba kitett csizmáiba. És nemcsak azokéba, akik jól viselkedtek.
„Fontosnak tartom, hogy nem kell ilyenkor ajándékokkal elhalmozni a gyerekeket, mert a Mikulás-ünnep nem erről szól” – magyarázza Bárdos Katalin, hozzátéve, hogy a kisgyerek attól is szoronghat, hogy az ablakban a Mikulásnak legyen hova tennie az ajándékát. „Nálunk például, amikor a gyerekek kicsik voltak, lefekvés után a fiunk megjelent az ajtóban, és azt kérte, inkább a mi ablakunkba tegyük a csizmáját, mert fél a Mikulástól, és így nem tud elaludni” – mesélte a pszichológus.
Az elmúlt években úton-útfélen Mikulások bukkantak fel az utcákon. A plázákban, útkerezteződésekben szaloncukrot osztogató szakállas figurák már számomra is sokszor zavaróak voltak, de egy bizonyos életkor felett könnyen elveheti a gyerek Mikulásba vetett hitét is.
„Azt persze nem tudjuk megakadályozni, hogy a gyerekek az utcán, áruházakban, bölcsödében, óvodában ne találkozzanak beöltözött Mikulásokkal” – de Bárdos Katalin szerint a családba nem kellene Mikulásokat hívni. A gyerekek legkésőbb iskolás korukban úgyis rájönnek, hogy Mikulás nem létezik. Általában egy barátjuk „világosítja fel” őket vagy maguktól jönnek rá a „csalásra”.
„A gyerekek egy ideig elhiszik a mesét, „belemennek“ a szüleikkel a „közös játékba” – magyarázza Bárdos Katalin, hozzátéve, attól, hogy a gyerek „rájön” az igazságra, még sokáig örül annak, ha a családban megünneplik a Mikulást. Legjobb, ha ilyenkor elmagyarázzuk neki, hogy ez egy kedves, szép hagyomány, amit a továbbiakban is meg fog ünnepelni a család.
„Nagy felkészítés szerintem nem szükséges. Mondjuk el a gyereknek, hogy kitesszük az ablakba a csizmákat, mert éjszaka jön majd a Mikulás, aki minden szépen kitisztított csizmába ajándékot tesz. Ha a gyerek kérdez, ha valamit ezzel kapcsolatban tudni szeretne, akkor arra életkorának megfelelő szinten válaszoljunk” – mondja a szakember.
A gyerekek közösségbe kerülve sok mindent hallanak egymástól, Bárdos Katalin szerint ekkor szülőként már nem kell ragaszkodni ahhoz, hogy igenis a Mikulás/Jézuska hozza az ajándékot. „Elmondhatjuk, hogy ez egy szokás, és sok hívő családban a gyerekek sokáig elhiszik, amit mondanak nekik, és megbeszélhetjük a gyerekünkkel, hogy ezt a hitet bennük nem szabad lerombolni” – tette hozzá.
„Az az igazság, hogy a gyerekek néha sokkal okosabbak, mint a felnőttek, és hamarabb átlátnak a szitán, mint azt gondolnánk. De ettől még érdemes velük játszani. Így ők is, mi is sokáig ott maradhatunk a mintha-tartományban: hiszik is, meg nem is, tudják is, meg nem is, és ebben a helyzetben mindenki – felnőtt is, gyerek is – örül, és jól érzi magát.”