Francia Polinézia közel 200 tagból álló szigetcsoport a Csendes-óceánon, valahol félúton Ausztrália és Amerika között. Két legismertebb szigete Tahiti és Bora Bora, mindkettő álomnyaralások helyszíne.
Két évvel ezelőtt három hónapot töltöttem Polinéziában, éppen ebben az időszakban. Mivel a szigetcsoport éghajlata trópusi, nem nagyon számíthattam hóesésre karácsonykor, de nem is nagyon bántam. Miután egy hónapig utazgattam Francia Polinézia varázslatos szigetvilágában, decemberben visszatértem Tahitire. Az északi szigeteken kevés európai él, így nem nagyon találkoztam karácsonyi előkészületekkel, de már kíváncsian vártam, mi fogad majd a fővárosban, Papeetében.
Tahiti lakosainak jelentős része francia, mivel a szigetcsoport Franciaország egyik tengerentúli területének számít közigazgatásilag. A betelepült franciák a magas útiköltségek és a távolság miatt csak pár évente látogatnak vissza Európába, így a szigetet valódi otthonuknak tekintik.
Itt szerzett barátaik a családot jelentik számukra, hiszen csak egymása számíthatnak, ha bármi baj van. Ez a baráti-családi hangulat egészen meghitté tette a karácsonyi ünnepeket, amit csak fokozott az őslakos polinézek befogadó, barátságos, békés életstílusa.
Az üzletek már december elején tele voltak karácsonyi dekorációval, télapókkal, fenyőfákkal, műhóval. A helyiek szinte biztosan sosem láttak még igazi havat, úgyhogy nekik szerintem inkább vicces ez a díszítés, nekünk, európaiaknak viszont annyira hozzátartozik a karácsonyhoz a hó és a Mikulás-sapka, hogy nélkülük nehéz lenne ünnepi hangulatot teremteni.
Az is igaz, hogy a nyári meleg és a trópusokra jellemző magas páratartalom mellett elég sok Mikulás-sapkára van szükség, hogy az ember felidézze a csendes téli estén meghitten szállingózó hópelyhek romantikus hangulatát.
Kanapészörfös barátaimmal, akiknek a tengerparti házában vendégeskedtem Tahitin, nem is nagyon piszkáltuk a karácsony szellemét december 24-ig. A szenteste közeledtével aztán mindenki fellelkesült. Megbeszéltük, hogy nagy, közös reggelit csapunk, amelyhez mindenki valami jellegzetes helyi, vagy otthoni étellel járul hozzá.
A társaság ugyan három francia srácból és egy francia lányból állt (plusz én), a terülj, terülj, asztalkánk mégis tipikus polinéz reggelit varázsolt elénk. Volt mézes, kolbászos csülök, erjesztett kókusztejben érlelt nyers hal, friss mangó, sütemények, aszalt gyümölcsös massza kókusztejben, farsangi fánk, amit ott firifirinek hívtak, és persze bagett sós vajjal. Csupa olyan, amit a helyiek esznek egy-egy lusta vasárnap délelőtt.
Mivel a lakótársaimnak december 24-én késő estig dolgozniuk kellett (a Tahitin élő franciák többsége az egészségügyben dolgozik), a karácsonyi ünneplést karácsony napjára időzítettük, én pedig egy másik baráti társaság vacsorájára látogattam el szenteste.
Az ajándékozást klasszikus névhúzással oldottuk meg, kalapból, meghatározott büdzsével. A vacsoramenüt a szervezők már jó előre összeállították, kikalkulálták a költségét, és körbeküldték jóváhagyásra. Mivel franciákról volt szó, akik közismerten ínyencek, meg sem lepődtem, hogy a menü öt fogásból állt, és osztrigával kezdődött.
Igaz, már ott elvesztettem a fonalat, mikor a résztvevők egy körlevélben arról vitatkoztak, hogy a lazac apetizerként, vagy entrée-ként szerepeljen-e, úgyhogy inkább csak érdeklődve vártam, milyen műremekek kerülnek majd elém az asztalra. Az egy főre jutó költség láttán ugyan le kellett ülnöm, de aztán meggyőztem magam, hogy egyszer karácsonyozom Tahitin, simán megéri kifizetni rá a félhavi büdzsémet.
A vacsorára egy francia lány házában gyűltünk össze. A teraszon terített asztal várt, és karácsonyi díszben pompázott a datolyapálma. Fenyő ugyebár nem él a környéken.
A vacsora egy szóval volt jellemezhető: pazar. Két francia lány játszotta a mesterszakács szerepét, és a mester kifejezés nem is túlzás az esetükben. Étvágygerjesztőként kis pohárkákban rétegezett mindenféléket kaptunk: lazachab, libamájhab, konyakhab és hasonlók egymással kombinálva. Előételként érkezett az osztriga. Többségük nyersen ette, de nagy meglepődésemre egyikük sütve kérte.
A sült változatát én is megkóstoltam, mivel a nyers osztriga nem szerepel a kedvenc ételeim listáján. Az előételek sorában felbukkant az előzetes levelezés tárgya, a füstölt lazac is némi créme fraiche és zöld citrom társaságában, valamint az elmaradhatatlan libamáj. Korábban azt hittem, a franciák és a libamáj szerelmi kapcsolata csak sztereotípia, de egy hónap elég volt francia barátok között, hogy rájöjjek: szó sincs túlzásról, tényleg állandóan libamájat esznek. És milyen jól (t)eszik.
Már majdnem jóllaktam, amikor megérkezett a főétel. Rétestésztából készült batyuba csomagolt lazac, pácolt kacsamell, pulykasült, köretnek sült gesztenye, zöldségek, szószok. Természetesen az ízekhez passzoló bor sem hiányzott. Vacsora után még előkerültek a francia sajtok és a francia karácsonyi menü elmaradhatatlan süteménye, a fatörzs. Ismételnem kell magam: a vacsora egyszerűen pazar volt!
Evés után átadtuk egymásnak az ajándékokat, és koktélokat iszogatva beszélgettünk késő éjszakába nyúlóan. A karácsonyom már ezzel a díszvacsorával is feledhetetlen lett volna, de a 25-i közös ünneplés a hozzám közel álló barátaimmal feltette a pontot az i-re.
December 25-én kellemes meleg volt, de elég felhős volt az ég, így strandolás helyett inkább karácsonyi dekoráció készítésével töltöttük a délelőttöt. Első körben kineveztem a teraszunkon álló pálmák egyikét karácsonyfának, és pár ezüst boával előkészítettem az ünneplésre. Aztán az érdekes korallok és pálmalevélből szőtt kalapok kiállítására használt paravánunkra is felaggattunk pár karácsonyfafüzért.
Délben összegyűltünk a teraszon, és vidám hangulatban kezdtük előkészíteni az estebédet. Az egyik fiú tésztát gyúrt, majd együtt megtöltöttük zöldséggel, és párnácskákat formáztunk belőlük. A menü ezúttal egyszerűbb és hétköznapibb volt, de a jókedv és a szeretetteljes légkör mellett ez nem is volt igazán fontos. Azért a kaviár és a libamáj itt sem hiányzott az asztalról. Hiába, na, franciák.
Vacsora után betoppant pár ismerős, hogy boldog karácsonyt kívánjon. Hoztak kóstolót a saját ünnepi vacsorájukból, úgyhogy az este gyakorlatilag evéssel-ivással telt, ami aztán kártyázásba és gitározásba torkollott. Vidám, felszabadult karácsonyunk volt, igazi emlékezetes ünnep.
Hát még, ha fehér lett volna. Mert ugyebár a karácsony akkor szép, ha fehér. De ennyi evés után lusták voltunk átsétálni a szomszédos, hófehér homokos strandig.