Klaszter szerepek
A Memorandum feltárja, hogy az EU egyik megoldása a globális innovációs kihívásra a klaszterek lehetnek, amelyek képesek megteremteni azt a környezetet, ahol
A Memorandum azt is hangsúlyozza, hogy a mai globális kihívások eredményeként a modern versenyben minden klaszternek innovációs klaszterré kell válnia. Ahhoz viszont, hogy első lépésként a klaszteresedési, majd ezt követően a klaszteren belüli és a későbbiekben a klaszterek közötti innovációs folyamatok beérjenek, a tagállamok hatóságainak támogató "klaszter politikájára" van szükség. Ez a klaszter politika pedig akkor sikeres, ha az intézményi eszközök segítségével sikerül elérni, hogy a vállalatok:
Kormányzati szerepvállalás
A kormányzati politika jelentős hatást gyakorolhat a nemzeti és a regionális klaszteresedési folyamatra, amely folyamatban a cél annak elérése, hogy a klaszterek, valamint a klaszterek és azok célpiacai között szoros kapcsolatok alakuljanak ki a piaci mechanizmusok torzulása nélkül. Ebben a folyamatban - a közös tevékenységek és akciók mozgósításában -, valamint a klaszterekben rejlő potenciál (interakció, "coopetition", "spill-over") kihasználásában meghatározó szerepet tölthet be a nemzeti és a regionális politika. Ugyanakkor nem általános érvényű klaszter politika megalkotására van szükség, hanem a meghatározó klaszterek igényeire szabott eszközökre és intézményi mechanizmusokra. Emellett a kormányzati politika sikerességét az is meghatározza, hogy mennyire képes a kormányzati politikák széles spektrumát integrálni (úgy mint: K+F+I támogatáspolitika, gazdaságpolitika, oktatáspolitika stb.).
Klaszter politika a tagállamokban
Az EU-ban a klaszter politika kialakítását egyes tagállamok, vagy azok régiói korábban - Katalónia (Spanyolország), Velence (Olaszország), Skócia (UK), Sophia Antipolis (Franciaország), Dánia, Hollandia - míg mások pár éve alapozták még - Ausztria számos régiója, Csehország, Nagy-Britannia, Svédország. Napjainkban a klaszter politika, illetve a klaszteresedési folyamatok támogatása az Európai Unió szintjén is megjelent és az Európai Közösség több programjában úgy, mint a Versenyképességi Innovációs Programban (Competitiveness Innovation Programme), a Kohéziós Politikában és a 7. Keretprogramban. A klaszter politikák célja egyrészt a prosperáló klasztereken belül a gazdasági dinamizmus erősítése, másrészt az induló klaszterek lehetőségeinek támogatása. Ezek a klaszter politikák sikeresek voltak például a kis- és középvállalkozások hálózatosodásának elősegítésében, az ipari és a kutatói szféra egymásra találásában. Ugyanakkor további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a prosperáló és a feltörekvő klaszterek megerősíthessék és kibővíthessék portfoliójukat a régiókon és a határokon átnyúló szinteken is.
Összességében a klaszter politika megerősítésére és továbbfejlesztésére három szinten van szükség:
A Memorandum 4X5 alapelve az Európai szintű politika számára
A dinamikus klaszterek:
A hatóságoknak, végrehajtó intézményeknek elkötelezettnek kell lenniük:
A nemzeti és regionális szintű politikát meghatározó intézmények törekvésének támogatása:
Az európai intézmények törekedjenek:
A Memorandum készítői
Az Európai Klaszter Memorandum az Európai Közösség által kezdeményezett Europe Innova ernyője alatt, a "High Level Advisory Group on Cluster" munkássága keretében született még 2007 végén, amelynek bemutatására 2008. január 22-23 között Stockholmban, az EU Elnökségének soros konferenciáján került sor. A konferenciát követően a Memorandumot megküldték valamennyi EU tagállam kormányának és klaszterekkel foglalkozó ügynökségéknek ratifikálásra az Európai Klaszter Stratégia megalapozása érdekében.
Az Európai Klaszter Memorandum teljes szövege letölthető innen.