Kolláth Zoltán

A csillagbelső hangjai - a modern szférák zenéje

IX. Kiegészítő színek a csillagok zenekarában

A cefeidák és RR Lyrae csillagok monofón zúgása vagy kettős hangzatai, a sárga vagy vörös óriások zajosan rekedtes hangjai, a nemradiális oszcillációk borzongatóan telt akkordjai és a Nap mélyének hírhozó morajlása akár már egy teljes zenekart alkothat. De a csillagrezgések sokszínű világában tovább kutatva újabb színeket találhatunk.

Az RR Lyrae csillagok egyszerű, periodikus rezgéseibe pár esetben külön színt visz az, hogy az amplitúdó periodikusan változik. A zenében ezt a folyamatot tremolónak hívják. Érdekes módon néhány csillag esetén, ha a hallási tartományba gyorsítjuk a fényváltozásokat, a fülnek is tetsző hangzást kapunk.

Animáció: Egy RR Lyrae csillag tremolója: az amplitúdó változásai

Ma még pontosan nem ismerjük az amplitúdó Blazhko-effektusként ismert modulációját, de a radiális módus mellett, ahhoz közeli frekvenciákon megjelenő nemradiális módusok feltétlenül szerepet játszanak.

Egyes - jelentős mágneses térrel rendelkező - csillagok esetén egyértelmű a nemradiális módusok szerepe. Az egyébként azonos hangmagassággal megszólaló rezgéscsoportok a mágneses tér hatására elhangolódnak, és ezért hasonló frekvenciájú csoportok jelennek meg. Jól ismert jelenség a közel azonos magasságú hangok megszólalásakor megjelenő lebegés. Ezt sokszor kihasználják, egyes orgonaregisztereknél is, kissé elhangolt sípok együttesével. A mágneses csillagok automatikusan szolgáltatják zenekarunkhoz a megfelelő regisztert. Közöttük azonban a bonyolult frekvenciacsoportok miatt többszörös lebegés is előfordul: a rövidebb idejű tremolót egy lassabb hullámzás is kiegészítheti.

Animáció: Egy szépen szóló mágneses csillag: HR1217