Van egy kerület Niagara Falls városában, New York államban, ahol a gyerekek a 70-es években még kékes kövecskékkel dobálóztak, amelyek úgy robbantak a járdán, mint egy-egy kis kézigránát. Tavasszal kékes árnyalatokban játszó iszap bugyogott fel a pincékben, ami egy visszaemlékezés szerint olyan büdös volt, mint a pokol lehelete.
Nem csoda, mert a harminchat háztömbből álló negyed egy hatalmas vegyianyag-tározóra épült a kisváros délkeleti részén. A környékre összesen 21 ezer tonna hulladékot szállítottak tizenhárom év alatt.
A helyszín a szemét valóságos boszorkánykonyhájává változott. A hulladékban több mint nyolcvanféle mérgező anyagot azonosítottak, például dioxinokat, köztük a különösen egészségkárosító poliklórozott dibenzo-furánt, kloroformot, rákkeltő benzolt, valamint a DDT-nél is mérgezőbb növényvédőszert, a hexaklorociklohexánt. (Ez utóbbi gyártását és mezőgazdasági alkalmazását 2009-ben tiltották be világszerte a Stockholmi Egyezmény, a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőkkel foglalkozó ENSZ-környezetvédelmi megállapodás keretében.)
A helyszíni vizsgálatok több száz kemikáliát említenek, köztük huszonhat szerves vegyületet, maró, lúgos anyagokat. A robbanó-pukkanó kavicsok foszfort tartalmaztak.
A kerület neve Love Canal. Nevével ellentétben semmi köze a szeretethez, annál több a tudatlansághoz, az ignoranciához, a felelőtlenséghez és a laza jogszabályokhoz. A környéket William T. Love vállalkozó után hívják éppen így. Az üzletember a Niagara-folyót tervezte összekötni az Ontario-tóval az 1890-es években, a csatornára pedig vízerőművet álmodott. Majd módosított a nyomvonalon, le kellett mondania az erőműről, és a vízesést kikerülő hajóútvonalban gondolkodott.
A terv sosem valósult meg, a csatornából mindössze 1,6 kilométernyi épült meg, a partján néhány utcával és házzal. Az 1920-as években rendszeresen borították az árokba a város szemetét. Az 1940-es években a Hooker Elektrokémiai Társaság (HEC) nevű cég kapott engedélyt a festék-, oldószer- és illatszergyártás vegyi hulladékának lerakására. A csatornát kiszárították, vastag agyagréteggel szigetelték, a kemikáliákat pedig 210 literes fémtartályokban helyezték el hat-nyolc méteres mélységben.
1953-ban a csatornát betemették földdel, majd idővel beborította a növényzet. Ekkoriban, a 2. világháború után gyorsan gyarapodó, hirtelen 80 ezresre bővülő Niagara Fallsnak új telkekre lett szüksége iskolaépítéshez. A Love Canalt a város ki akarta sajátítani, végül a Hooker egy dollárért eladta a telket az illetékes tankerületnek. A szerződéshez csatolt záradék részletezte, hogy a helyszínen vegyi hulladékot raktak le, és az ebből fakadó kockázatok a várost terhelik.
A kerületben két iskola is épült 1954-ben, illetve 1955-ben. A telek fel nem használt maradékát a tankerület eladta, magánbefektetők és a városi ingatlankezelő pedig házakat húztak fel a betemetett csatorna környékén. A vevők egyáltalán nem tudták, mit rejt a talaj a lábuk alatt.
A gondok akkor kezdődtek, amikor az 1960-as években a vízhatlannak hitt agyagborítás kezdett megrepedezni, valamint egy közelben megépült autópálya miatt a talajvíz nem tudott a Niagarába folyni, és meggyűlt a régi csatorna medrében. Emellett az agyagszigetelést szándékosan is megbolygatták a pályaépítés során, a csapadék pedig kioldotta a vegyületeket. Az iskolába járó gyermekek vegyszeres tócsákban tocsogtak a játszótéren.
A környezetvédelmi és várostervezési botrány 1978-ban pattant ki, amikor a helyi napilap riportere bejárta a kerületet, és összegezte, hány vetélés történt, mennyi a születési rendellenesség és a súlyosan beteg gyermek a környéken. A kerület lakóit tömörítő egyesület szerint az 1974-1978 közötti csecsemők 56 százaléka legalább egy rendellenességgel jött a világra – volt olyan család, ahol a kislány süketséggel, farkastorokkal és plusz fogakkal, a fiú látáskárosodással született. A pincéket gyakran vastag, fekete sár borította, a növényzet lassan kipusztult. A lakók vérmintáiban kórosan magas fehérvérsejt-szinteket állapítottak meg.
A város és a Hooker Chemical utódcége, az Occidental Petroleum elutasította, hogy ők lennének felelősek a katasztrófáért, a lakók pedig nem tudták bizonyítani, hogy a cég rakta le a hulladékot. A szövetségi kormány környezetvédelmi ügynöksége, az EPA és New York állam tiszti főorvosa azonban megállapította, hogy a kerületben vészhelyzet állt elő, és a terhes nők azonnali elköltöztetését javasolta a két évesnél kisebb gyermekekkel együtt.
A botrány Amerika-szerte visszhangot keltett. Az akkori elnök, Jimmy Carter végül 1978. augusztus 7-én elrendelte, hogy a korábban kizárólag természeti katasztrófák kezelésére használt szövetségi pénzalapból kezdjék el megtisztítani a Love Canalt. Végül nyolcszáz családot telepítettek ki, ők kártérítést kaptak, kilencven család viszont maradt a kerület kevésbé szennyezett peremén. A házak többségét lebontották, és megkezdődött a vegyszermentesítés.
Az USA Kongresszusa 1980-ban törvényt fogadott el a hulladéklerakók mentesítésére szolgáló „szuperalapról”, amelyet az EPA kezel. A törvény szerint a cégek kivételesen visszamenőleges hatállyal is felelősségre vonhatók az általuk okozott környezeti károkért. A Hooker/Occidental 1994-ben pert vesztett. Bíróság mondta ki, hogy a vállalat gondatlanul járt el a lerakás alkalmával, és 129 millió dollár kártérítést kellett kifizetnie. A hulladékot 1988-ra távolították el, 1990-ben pedig a kerületet újra lakhatóvá nyilvánították. A Love Canal
„nemzeti szimbóluma annak, hogyan bukott meg a következő nemzedékek iránti felelősségérzet”
– értékelte a történteket David Axelrod, New York állam egészségügyi minisztériumának egyik felügyelője, aki annak idején a kerület kiürítését javasolta.
1988-ban a New York Times arról írt, hogy a „szuperalap” felhasználásával ezer (és elképzelhető, hogy további 25 ezer) hasonló hulladéklerakót kell felszámolni szerte az Egyesült Államokban.
Az EPA legfrissebb, 2014 októberi adatai szerint a listán 1322 helyszín szerepel, 49 új helyszín elbírálás alatt áll, és 384-et tisztítottak meg szűk két és fél évtized alatt. Az ingatlanok iránt érdeklődők digitális térképeken kereshetnek rá, hogy a kiszemelt ház közelében van-e eltakarításra váró hulladék, és ha igen, milyen.