A második világháború óta elegendő műanyagunk van ahhoz, hogy beterítsük vele az egész Földet, legalábbis erre mutat rá egy napokban nyilvánosságra került tanulmány. A probléma egyre sürgetőbb: műanyaggal halmozzuk el a bolygót – mondják a kutatók, és feltevéseiket alátámasztják azok a jelenleg is zajló, káros emberi tevékenységek, melyek bizony tovább rombolják világunkat.
A kutatás, melyet az Anthropocene nevű folyóirat publikált, megmutatja: mára már nincs olyan része a bolygónak, mely ne lenne szennyezett műanyag szeméttel. Ásványvizes palackokra, bevásárlóközpontok szatyraira, polisztirol darabokra, kidobott CD tokokra, cigaretta filtercsúcsokra, nylon zacskókra és más műanyagokra bukkanhatunk, bármerre is járunk. Hatásuk gyakran igen káros.
„Az eredmények igazi meglepetésként értek minket” – mondta a kutatás vezetője, Jan Zalasiewicz, a Leicester Egyetem professzora. – „Bár tudatában voltunk annak, hogy az emberek a 70-es évektől kezdődően egyre több műanyagot termelnek a bakelit lemezektől kezdve a polietilén szatyrokon át a PVC-ig, de
elképzelésünk sem volt arról, hogy ezek a hulladékok milyen messze sodródhatnak körbe-körbe a planétán.
A műanyagok megjelentek az óceánokban, több helyen a tengerfenék legmélyebb részein halmozódtak fel. Ez pedig nem éppen azt jelzi, hogy a bolygónk egészséges állapotban lenne.”
A tanulmány megállapításainak egyik kritikus pontja szerint a műanyagok ilyen mértékű megjelenése egy új korszakot is jelezhet. Zalasiewicz a geológusok csapatának vezetőjeként most annak megállapításán dolgozik, hogy
a vizsgált emberi tevékenységek elmozdíthatják a bolygót az említett új geológiai korszak felé vagy sem.
Ez ugyanis a körülbelül 12 ezer évvel ezelőtt kezdődött holocén korszak végét jelentheti. Most egy új korszak, az „antropocén” (Anthropocene) korszak küszöbéhez érkeztünk, melyet súlyos és gyakran visszafordíthatatlan környezeti hatások jellemeznek.
Zalasiewicz csapatának több tagja hisz abban, hogy az „antropocén” korszak már elkezdődött. Ezzel a Science nemrég publikált tanulmánya is egyetért.
Ahogy írják: egyes fajoknál geológiai módosuláshoz vezettek a háború utáni emberi tevékenységek. Főként a radioaktív izotópok, elsősorban a ledobott atombombák hagytak erőteljes jelet a jövő civilizációjának arra vonatkozóan, hogy valami nagyon furcsa fog történni.
Az erősödő szén-dioxid-kibocsátás, a masszív betongyártás és széleskörű alumíniumhasználat ráadásul mind az „antropocén” születéséhez kedvező tényezőket erősítik. A kutatók egyetértenek: ennél jóval kevesebb környezeti hatásra van szükség ennek megakadályozásához, beleértve a műanyagok egyre növekvő használatát is.
Zalasiewicz azonban egyetért azzal is, hogy az egyszerű műanyag zacskók és palackok nagyobb szerepet játszanak a bolygó változásában, mint ahogy azt korábban vélték.
„Tekintsünk például a halakra a tengerben, melyek hatalmas arányában már most is találhatunk műanyagot – mondja. – Amikor rábukkannak a hulladékra, azt gondolják, hogy étel, és megeszik. Éppúgy,
ahogy a tengeri madarak is gyakran etetik műanyaggal a fiókáikat.
A megdöbbentő számot azonban a The Geological Cycle of Plastics and Their Use as a Stratigraphic Indicator of the Anthropocene című dokumentum közli: összességében minden egyes évben több mint 300 millió tonna műanyag keletkezik. 2050-re nagyobb lehet az óceánokban található műanyagok tömege, mint az összes halé. A következő 20 évben megduplázódhat, 40 éven belül pedig megnégyszereződhet az évente előállított műanyagok száma.
„1950-ben még jóformán semmit nem láttunk ebből: az emelkedés elképesztő” – teszi hozzá Zalasiewicz. – „Az évente keletkező 300 millió tonna műanyag közel áll ahhoz, hogy erőteljes csapást mérjen a bolygó teljes lakosságára. Ráadásul a műanyagot kibocsátó gyárak száma egyre csak növekszik. A második világháború óta az összes műanyagtermelés 5 billió tonnára emelkedett és nagyon valószínű, hogy a század végére eléri a 30 billiót. Ennek a hatása kolosszális lesz.”
Ahogy a dokumentum világosan rámutat, hogy a műanyag szinte mindenhol megjelent: az óceánokban, a távoli szigeteken és a földalatti szemétlerakókban, emellett bekerült az élelmiszerláncba.
Érintettek a sarki régiók, de még az őserdei területek is.
Néhány esetben a vadvilág azonban megpróbál alkalmazkodni a műanyagok terjedéséhez. Diego Garcia szigetén a remeterákok például otthon gyanánt a part mentére sodródott műanyag tárgyakba költöznek be. Ám a szennyező anyagok a legtöbb esetben igen ártalmasak környezetükre. A tengeri madaraktól kezdve a teknősökig naponta számos élőlény akad fent a mesterséges műanyag „torlaszokon”. A legtöbb esetben menekülési esély híján, kínok közt pusztulnak el.
„A baj az, hogy a műanyagok nagyon lassan bomlanak le, szóval hosszú időre bent ragadtunk ebben a problémában” – fejezi be Zalasiewicz.