Akik csak magukkal oszthatók

Tavaly egy elsőkönyves fiatal olasz fizikus srác azzal lepett meg mindenkit, hogy Stieg Larsson, Stephenie Meyer és Dan Brown mögött a negyedik helyen végzett a nemzetközi könyves toplistán. Ráadásul az olaszok legjelentősebb irodalmi díját, a Premio Stregát is begyűjtötte rögtön. Könyvéből azonnal film készült Isabella Rossellini szereplésével, most szeptemberben fogják bemutatni a velencei filmfesztivál versenyszekciójában. A prímszámok magánya nyomasztó történet egy anorexiás, bicegős fiatal lány és egy öngyilkos hajlamú, súlyosan szociofób fiú szerelméről.

Paolo Giordano: A prímszámok magánya, Európa Könyvkiadó, 2010, 324 oldal, 3000 Ft (ford. Matolcsi Balázs)

A cím - A prímszámok magánya - telitalálat. Hogyha nem ez a cím, talán szemet sem szúr a könyv. Az olasz kiadó találta ki (a szerző a víz motívumával akart játszani a címben), de az már mindegy is. Két ember 24 évét követi végig a vékonyka regény két egymásba fonódó cselekményszála. Mattia, a szótlan matematikazseni és Alice, bicebóca barátnője olyanok, mint egy-egy prímszám; nem kapcsolódnak senkihez és semmihez, csak eggyel és magukkal oszthatók. Lelki sérüléseik megfejtéséhez nem kell szakember: egyikük testén-lelkén nyomot hagyó balesetet szenvedett gyermekkorában, másikuk az elveszett ikertestvér miatt érzett felelősség elől menekül aszketikus magányba. Történetüket 47 (prímszám!) kimerevített, szimbolikus epizódból ismerjük meg, végigsüvítünk a kamaszkor, az egyetemi évek, a munka és a házasság állomásain.

Két magányos ember kapcsolatfelvételi kísérletei a világgal, egymással - a sztori ennyi, nem sok. Közhelyes is lehetne. A gyermekkori traumáktól nagyon egyenes vonalon jutunk el a végpontig, nincs sok csavar. De ez az önmagában szimplának tűnő történet sok társadalmilag vitatott témát lendít mozgásba. Nekem például a regény főként a szülők felelősségéről szól. Legszívesebben jó keményen megráznám a szülőket, hogy térjenek már észhez, mit csinálnak, hé. Ez a könyv egyik érdekes vonulata: ahogy haladsz előre a történetben, egyre inkább már a cseperedő főhősöket akarod rázni. Jó kérdés: lelki defektusainkért meddig okolhatjuk szüleinket és mikortól lesz a mi felelősségünk, túllépünk-e a nevelésen? Képes-e egy anorexiás nő legyőzni betegségét, hogy gyereket vállalhasson? Van olyan, hogy már semmi sem képes valakit kimozdítani a falai közül?

A prímszámok magánya jó arányérzékkel megírt regény: érzelemdús, de nem szentimentális, elgondolkodtató, de nem akar mindenre választ találni, közérthető, de egy cseppet titokzatos. A sorok közt elszórt szentenciózus megállapításokat olvasás közben jólesően elmorzsolgatod, nincs belőlük tolakodóan sok. A szerző, Paolo Giordano új regényén dolgozik, azt tervezi, a fizika Ph.D. után inkább irodalomra fog váltani. Ez jó hír. Legközelebb talán egy kicsit messzebb merészkedik.

Dömötör Ági