Bécsbe visz az "Imprima Tours"

Ha a 21. században azt hallani egy könyvről, hogy "betiltották" - főleg ha maga a pápa! -, az ember azonnal szalad a boltba megvenni, tiszta sor. Ennél jobb reklám nem kell. Ha meg már közel ötven országban, több millió példányban vásároltak be belőle az olvasók, akkor szinte mindegy is, hogy valójában miféle lobbi mit csinált (vagy mit nem csinált) a háttérben. Valójában nem kerültek indexre az olasz történészházaspár, Rita Monaldi és Francesco Sorti történelmi regényei, az ügyes marketingesek jóvoltából mégis úgy jegyezte meg a világ, "ez az a könyv, amit betiltott a pápa". A hét kötetesre tervezett, hírhedett sorozatnak most jelent meg a harmadik része magyarul Veritas címmel. Jó hírünk van a széria rajongóinak: eddig ez a legjobb.

Rita Monaldi-Francesco Sorti: Veritas, Nyitott Könyvműhely, 2010, 750 oldal, 4990 Ft (ford. Bíró Júlia)

Akárcsak az előző kötetekben, ezúttal is Atto Melani apát - valamint kasztrált énekes, diplomata, kém és konspirátor - mellé szegődünk néhány rendkívüli jelentőségű napra. Az elbeszélő ugyanaz a névtelen hős, akit az első kötetben (Imprimatur) még egy tiszta lelkű, könnyen manipulálható ifjú felszolgálóként ismertünk meg, majd becsületes családapaként láttunk viszont a második rész (Secretum) lapjain. A Veritas idejében (1711) már sokat látott, gyanakvó középkorú férfi, de ami a lelki tisztaságot és manipulálhatóságot illeti, semmit nem változott. Most Bécsben dolgozik a császári udvar által támogatott kéményseprőként, jól megy a sora, de nyugodt életét egyik pillanatról a másikra felborítja a városba érkező titokzatos török delegáció és a múlt ködéből álruhás utazóként újra felbukkanó Atto Melani, aki félvak öregemberként is Piszkos Fredet idézi: egy szavát sem lehet elhinni, és csak annyi biztos, hogy mindig kavar.

A kéményseprő néhány züllött életű, rokonszenves kelet-európai egyetemista segítségével megpróbálja kideríteni, mi lehet az apát és a szultáni küldöttséggel érkező rejtélyes dervis valódi célja. Egy idő után a mellékszereplők szép sorjában hullani kezdenek, a fiatal császár egészségéről aggasztó hírek érkeznek, a háttérben pedig ezúttal is kibontakozni látszik egy Európa jövőjét alapjaiban meghatározó baljós összeesküvés.

Az igazság az, hogy a Veritas története (akárcsak a korábbi köteteké) krimiként, kémtörténetként, kalandregényként nem igazán funkcionál. Megtalálunk benne minden szükséges műfaji kelléket, de a folyamatos izgalmi állapot megteremtéséhez túl kevés a feszültség és túlságosan passzív a kulcsfigurának választott Atto Melani alakja. Kiválóan működik viszont lélektani regényként, főleg az utolsó száz oldalon. A kéményseprő és a kasztrált idős apát zavaros, kiegyensúlyozatlan, már-már apa-fiúi kapcsolatát érzékletesebben szinte lehetetlen lenne bemutatni. És ennél is emlékezetesebb a valódi főszereplő, az egyszerre korabeli és kortalan Bécs, a császárváros hétköznapjainak művészi aprólékossággal, mégis könnyedén megrajzolt megannyi színes részlete. Az embernek kedve támad időgépbe, vagy legalábbis autóba, vonatra, buszra pattanni, és Ausztria felé venni az irányt.

Az igazság az, hogy ha kioperáltatjuk a fejünkből mindazt, amit a szerzőpárosról és a sorozatról előzetesen tudunk, a Veritas -ra tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy kikapcsolódásra ideális hétvégi olvasmány - ha épp történelmi regényre vágyunk. A Monaldi-Sorti regények Dan Brown és Umberto Eco között vannak valahol fél úton: ugyan nem olyan pörgős a cselekményük, mint Brown krimijeié, de írói szempontból kidolgozottabbak, és a korba is jobban beágyazódnak.

Minden oké is lenne, csak épp nehéz elfelejteni a körítést. Az Imprimatur vatikáni nyomásra történő olaszországi betiltása körüli furcsa történetet, és az ebből kinövő reklámízű hacacárét. A világméretű történelmi leleplezést hirdető szenzációhajhász kiadói szlogeneket. A műfaj megteremtéséről beszélő fülszöveget. A magukról üldözöttként beszélő szerzők nyilatkozatait. A leírtak valóságtartalmát görcsösen bizonyítani akaró "Függelékek"-et, az olykor Dänikent idézően merész képzettársításokat. Van olyan, amikor a könyvtől függetlenül ellenszenves tud lenni a kampánya. Jobban jártunk volna, ha azt mondják, itt egy tisztességesen megírt történelmi regény. (Kettő. Három.)

Szó se róla, kedveljük a kellemes, szórakoztató regényeket. Várni is fogjuk a jelenleg íródó negyedik kötetet (Mysterium, tervezett megjelenés jövőre), aztán majd az egyelőre megjelenési dátum nélküli ötödiket (Unicum), és a még ismeretlen című és megjelenésű hatodik-hetediket is. Legjobban egyébként az Imprimatur sajtóhírek szerint 2011-ben elkészülő moziváltozatára vagyunk kíváncsiak, melyet állítólag Stephen Frears rendez, és Ben Kingsley és Tim Roth játssza a főszerepeket. (A készülő filmnek megpróbáltunk nyomára bukkanni az imdb-n, de zavarba ejtően nem találtunk semmilyen utalást egyik fent nevezett alkotónál sem.)

Mivel a szerzők ellen irányuló nagy-nagy összeesküvésről sajnos továbbra sem vagyunk meggyőződve, az általuk felvázolt és cáfolhatatlan bizonyítékokkal alátámasztani próbált több száz évvel ezelőtti összeesküvéseket sem tudjuk kellőképpen komolyan venni. Vagy talán csak túlságosan megragadtak bennünk a sorozat egyik korábbi kötetének sorai: "Őrizkedj attól, aki nagy hangon igazságosnak és jóságosnak hirdeti magát, míg ellenségeit démonnak nevezi." De az is lehet, hogy egyszerűen csak Voltaire (ami a korszakot illeti, akár szerepelhetne is valamely kötetben) gondolata égett bele túlságosan az emlékezetünkbe: "Kedvelem az igazságot, de egyáltalán nem a mártíromságot. Legfőképp pedig nem a feleslegesen túlzó, polgártársaimat ostobának néző marketinget." Na jó, az utóbbi mondat talán mégsem tőle származik. Mindenesetre amíg valaki utána nem néz a levéltárakban, ő mondta.

Glózik Gábor