Saramago utoljára pöröl Istennel - a Nobel-díjas író utolsó regényéről

Saramago meghalt, de előtte még megmondta a magáét. A 86 éves író Káin című utolsó regénye provokatív Biblia-értelmezés. Ábel gyilkosa térben és időben utazgat az Ószövetség eseményei között. Ádám és Éva gyümölcsöt kunyerál, az angyalok bénáznak, Isten pedig munkaruhát öltve száll le az égből. A portugál író utolsó könyve a Könyvfesztiválra jelent meg magyarul. 

José Saramago: Káin, Európa Könyvkiadó, 160 oldal, 2800 Ft (ford. Pál Ferenc)

Egyszer már megkísértette az istent a portugál ikon, amikor közel húsz éve megírta a Jézus Krisztus evangéliumá-t. Az alternatív Messiás-történet miatt úgy megorrolt rá a portugál kormány, hogy egy irodalmi díjtól is megfosztották, ő pedig meg sem állt a Kanári-szigetekig. A támadások elültek, de Saramago újból visszatért a Bibliához. Most az Ótestamentum ellentmondásait cincálta szét. "Valamilyenfajta transzban voltam" - nyilatkozta a négyhónapos írási folyamat körülményeiről. A Káinvalóban különleges darab: a Szentírásból szó szerint átemelt részek keverednek az írói fantáziával, és ez bizarr, néhol kacagtató eredményhez vezet.

Már a regény főszereplőjének kiválasztása is botrányos: a testvérét megölő gyilkost használja szócsövének Saramago. Az alternatív változat szerint az Úr is beismeri, hogy hibázott, amikor puszta rosszindulatból nem fogadta el Káin áldozatát. Így egyezséget köt vele: bélyeget tesz a homlokára, ami megvédi a rosszakaróitól, de folyamatos vándorlásra kötelezi. Később derül csak ki, hogy a vándorlás nemcsak térbeli, hanem időbeli is.

Így elevenednek fel a Biblia legismertebb epizódjai: a fiát feláldozni képes Ábrahám, a sóbálvánnyá váló Lótné, Bábel tornya, az aranyborjút imádó tömeg a Sínai-hegy alatt, Jerikó ostroma, Jób megpróbáltatásai és Noé bárkája is. Anti-hősünk minden egyes történetet átél, górcső alá vesz, és rendíthetetlenül perel Istennel. Miért kéne egy apának feláldoznia a fiát? Miért vesznek el az ártatlanok is a bűnösök miatt? A komoly kérdések között persze akadnak bárgyúbbak is. Hogyan fog Noé minden állatból összeszedni kettőt (különös tekintettel az olyan speciális egyedekre, mint a főnixek, griffmadarak és kentaurok)? Hogyan lehetséges, hogy valaki hullarészegen megtermékenyített egy asszonyt? Ha Isten előre lát mindent, miért nem tett szögesdrótból készült kerítést a tudás fája köré?

Miközben ízekre szedi az általa oly kevésre tartott Bibliát, Saramago azt szeretné megtudni, hogyan eshettek meg ezek a véres epizódok az állítólagos isteni gondviselés mellett. A Káin válasza lesújtó: az Úr gőgös, rosszakaró, egy "közveszélyes ámokfutó", aki csak kísérletezget emberekkel. Ilyen felsőbb hatalom kezében láttatja az emberiség sorsát a portugál író, és esélyt sem ad a pozitív kicsengésű lezárásnak. A könyv tragédiába torkollik - talán egyik regénye sem végződik ilyen kilátástalanul.

Komoly témája ellenére szerencsére a Káin is bővelkedik szórakoztató, abszurd elemekben. A Paradicsomból kiűzött Éva még kisajtol némi gyümölcsöt a édenkertet őrző kerubtól; az angyal lekési Izsák megmentését, mert elromlik a jobb szárnya; Isten pedig munkaruhában száll le Noé bárkájának építéséhez, ahol Arkhimédész törvényéről vitatkozik Káinnal. A jól megszokott "saramagós" stílust tehát most sem kell hiányolnunk. A könyv az egybefolyó mondatok és a központozás hiánya ellenére is olvastatja magát. Íme egy író, aki súlyos betegsége ellenére, a haláltól egy köpésnyire is ugyanaz a hajthatatlan, indulatos fickó maradt, aki utolsó leheletéig pöröl Istennel.

Iván Tünde