Semmi Tudor-giccs - Hilary Mantel Farkasbőrben című regényéről

A két éve Man Booker-díjat nyerő Farkasbőrben című történelmi regény főhőse nem a pajzán VIII. Henrik vagy számos balsorsú feleségeinek egyike, hanem az eddig ismeretlenségbe burkolózó Thomas Cromwell. A királyi tanácsadó karaktere annyira megihlette az angol írónőt, hogy öt éven keresztül nyomozott utána - és ez még csak a kétkötetesre tervezett regény első része. Túlfűtött udvarhölgyek és véres kivégzések helyett egy jól sikerült lélektani portré és remek intellektuális humor várja az olvasókat. Mantel még a látszatát is kerülte a történelmi népszerűsködésnek, így aztán a Farkasbőrben nem a legkönnyebb olvasmány. De megéri.

Hilary Mantel: Farkasbőrben, Cartaphilus, 3490 Ft, 588 oldal (ford. Megyeri Andrea)

"Szerelmek, szenvedély, halál"- hirdeti a magyar borító, mintha valamilyen kétes színvonalú történelmi ponyvát reklámozna. Hilary Mantel Farkasbőrben című könyve viszont nem szokványos tucatregény: új perspektívából, modern stílusban mutatja be az 1520-30-as évek Angliájának jól ismert eseményeit. És azt az embert, aki a háttérből mozgatta még magát a királyt is.

A nyitóepizódban az ifjú Thomas még távol van a fényes karriertől: patkolókovács apja éppen sokadszorra veri péppé, így szökni kényszerül szülőfalujából. Karrierje meseszerűen ível felfelé, nemsokára a karizmatikus Woolsey bíboros mellett, majd annak halála után a király jobb oldalán találjuk. A regény nagy részében Cromwell sötét szobákban titkos beszélgetéseket folytat, a történet ezekből rajzolódik ki. A cselekmény emiatt nélkülöz szinte minden dinamikát: nincsen feszültség, csak egymás után felvillanó dialógusok sora. Az olvasást az sem könnyíti meg, hogy néha sorokon keresztül kell találgatnunk, éppen kik is beszélgetnek, és Mantel a túlburjánzó leírásokkal sem spórol. Mindenképpen furcsa ez könyv: vagy komótosan átrágjuk magunkat rajta, vagy idegesen félredobjuk már az elején.

Ami a húzóerő lehet, az pont Cromwell karaktere. Ki is ő tulajdonképpen? Egy zseniális politikus, aki a dinamikusan változó erőviszonyok között is mindig megállja a helyét, vagy egy gátlástalan, feltörekvő kis mitugrász? Az írónő tudatosan szerette volna rehabilitálni a történészek által rosszfiúnak bélyegzett Cromwellt, ezért mindent megtesz, hogy árnyalt képet fessen róla. Megismerjük az otthonát, a családját és a legbensőbb gondolatait. Vele együtt éljük át győzelmeit és nagy tragédiáit. Belelátunk a legfontosabb tervébe is: a következő királyt már ő szeretné terelgetni, mint ahogyan Woolsey tette Henrikkel. Ám szerencsére sosem lesz túlidealizált az alakuló portré, ezért még a könyv vége felé is sokat gondolkodhatunk arról, hogy tulajdonképpen szeretnünk kellene-e ezt a simlis életművészt.

Cromwellen kívül viszont mindenki más inkább csak lézengő statiszta. Egyedül Morus Tamással kerülünk közelebbi kapcsolatba, akinek Mantel érezhetően megnyesegette a renoméját, és volt mersze megmutatni a negatív, fanatikus oldalát is. A két izgalmas karakter szellemi csatározása nagyon szórakoztató. Sokan viszont inkább mintha csak a történelmi hitelesség miatt kerültek bele a sztoriba.

A Tudorok című sorozatban James Frain játssza Cromwellt (balra feketében)

A könyvvel kapcsolatban az a legfurcsább, hogy annak ellenére, hogy egyáltalán nem olvastatja magát, hatalmas siker lett Angliában, még a Man Booker-díjat is elnyerhette. Pedig messze nem közönségbarát könyv. Talán ott a titok, hogy Mantel végig jelen időben írja le az eseményeket. Ez elsőre zavaró, de sokkal bensőségesebbé teszi a viszonyunkat a szereplőkkel. A zsűri is kiemelte az indoklásában, hogy valamilyenfajta megfoghatatlan modernség lengi be a szöveget, mintha nem is a XVI. században lennénk. Ott vagyunk Cromwell-lel, a "mi" és az "ő" világa egyfajta időtlenségben olvad össze, és ez valóban újszerű. Minden furcsának tűnő hibája ellenére a Farkasbőrben egy különleges történelmi utazás, amihez a kulcs a ráhangolódás.

Iván Tünde