A menekültek egyszer csak elfogynak, a gyűlölet itt marad

Artus színház kiállítóterme Tranzit zone c. kiállítás Fotó: Dudás Szabolcs 2015.09.28.

Milyen ország az, ahol nemcsak a kerítés készül szögesdrótból, de a kés, a villa és a kanál is? Többek közt ezt a kérdést teszik fel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tárgyalkotó Tanszékének elsőéves MA-hallgatói az Artus Galéria torokszorító, Transit Zone című tárlatával.

Hogy a menekültkérdésre a képzőművészet eszközeivel reagáló installációk annyira mellbevágóak, azért a kiállítás elhelyezése is felelős. A szomszéd teremben ugyanis szintén a MOME keramikus, üveges, és ötvös hallgatóinak munkái láthatók, szinte ugyanebben a témában.

Transit zone az Artus Galériában Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Az Asztalhoz (A’Table!) című tárlat az étkezés európai hagyományaira épülő egyedi design tárgyainak bemutatója. Egyes hallgatók arra keresik a választ, hogy a vasárnap reggelek boldogságának emléke felidézhető-e az ízek által, mások krémes desszertek felszolgálására szolgáló üvegtálat vagy egyedi teáskészletet készítettek a délutáni kikapcsolódás nyugalmához. Európában valami ilyesmi jut az emberek eszébe, ha étkezőasztalokról, evésről van szó.

De az ajtón túl más világ fogad: a másik terem a menekültek asztalaié. "A hallgatók tanáraként felvetettem, hogy van-e kedvük létrehozni egy menekültkérdésre reagáló tárgycsaládot. Gyorsan és határozottan mondtak igent. Így született a Transit Zone terem kilenc asztala, kilenc kérdéssel" – mondja az Origónak Mohácsi András, a MOME tanára, aki a Térképzési gyakorlatok című tárgyat tanítja az elsőéves mesterszakosoknak.

"A menekülők földre helyezett asztalainak szomorú látványa" Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A kilenc "asztal" többsége a földre helyezett, szabványos raklap: "Így jelezzük a két terem egyidejűségét: a magasított asztalok nyugalmát és a menekülők földre helyezett asztalainak szomorú látványát" – magyarázza Mohácsi. És valóban: ha a külső szoba viszonylagos luxusához szokott szemnek a padlón kell keresni a tányért vagy az ételt, az máris megadja az alaphangulatot, és zsigeri hatásával el is éri a célját, az empátia felébresztését.

Mezei Enikő munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A kiállított installációk, hiába nézhetők végig pár perc alatt, mégis

tökéletesen lefedik a téma képzőművészeti feldolgozásának lehetőségeit.

Az alkotások között van, amelyik elsősorban egy érzést, hangulatot akar közvetíteni, és ennél fogva az érzelmekre hat.

Van, amelyik inkább az agyat kívánja megdolgoztatni, és egy-egy konkrét gondolatot akar átadni metaforába csomagolva. És van, amelyik költői eszközökkel reagál a menekültkérdés egészére, magáról a problémáról fogalmazva meg valamit.

Simon Borbála munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Simon Borbála "asztalán" tankot, géppisztolyt és gránátot formázó mézeskalácsok: finom eszközökkel dolgozik, mégis fejbe vág annak kontrasztja, hogy mivel kellene egy kisgyereknek találkoznia – édességekkel és némi kényeztetéssel –, ezzel szemben mi veszi körül, ha a családjával együtt menekülésre kényszerül.

Fekete Fruzsi munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Hasonló a gondolat a tárlat talán leghangosabban kiáltó munkája mögött is: Fekete Fruzsi szögesdrótból formált kése, villája és kanala szavak nélkül is pontosan kérdez rá arra, miért az egyiket adja egy, a menekültekkel szembesülő ország a rászorulóknak, és miért nem a másikat.

Orbán Emese munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Szinte ugyanezt rója fel nekünk Orbán Emese is: ő kenyérszeletekre írta fel ketchuppal, hogy "A menekültek egyszer csak elfogynak, a gyűlölet itt marad". A mondat a gyilkos indulattal hőbörgőké, a felírt mondat mögött a "papír", a kenyérszeletek viszont az önkéntes segítőké.

Zajzon Ákos munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Hasonlít Zajzon Ákos letisztult, minimalista asztala is, amelyen két tálka áll, köztük kés. A tálakban a kés kétféle felhasználására utaló dolgok: az egyikben vaj, a másikban vér. Szép az a visszafogottság, ahogyan Zajzon nem mondja ki a gondolatot mindezek mögött, csak hagyja, hogy az megszülessen a szemlélőben: a döntés, hogy mire akarjuk használni a kést, nekünk a kezünkben van, a menekülteknek már nincs.

Fű Borbála munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Fű Borbála asztala épp annyira szívszorító, mint amennyire esztétikus is. Három tányéron rajzolódnak ki a vaktérkép vonalai Szíria és Németország között – az utat pedig kenyérdarabkák jelzik. Nem csak az éhezés egyértelmű metaforája megkapó, de Jancsi és Juliska meséjének asszociációja is: az ő útjelzőként leszórt morzsáik sem tették lehetővé soha többé a visszautat.

Maróti Viktória munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Maróti Viktória gyűrött terítőn szétszórt-szétrobbantott gránátalmája is sok asszociációnak ad teret az eredendően összetartozó, de szétszóródott nép képétől addig a kérdésig, vajon az elgurult magok tudnak-e új gyökereket ereszteni ott, ahol földet érnek.

Bárány Anna munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Bárány Anna földhöz vágott, a falig repülve ezer darabra tört, összemocskolt, poros tányértorzója nem állítást fogalmaz meg, inkább a zsigerekre hat, és felzaklat az erőszak ilyen találó bemutatásával. Nem mutatja meg sem a miértet, sem pedig azt, hogy mi történt a törés után, de az összhatás semmi jót nem sejtet. Egy ilyen egyszerű installáció mintha bennünket is a legtanácstalanabbak riasztó helyzetébe juttatna egy pillanatra.

Kiskéry Dániel munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Kiskéry Dániel és Farkas Diána a hiány más-más megjelenítésével gondolkodtatnak el. Előbbi asztalán csupa falemez, amelyből hiányoznak a használati tárgyak, már csak a kontúrjukat látjuk, Farkas pedig asztal helyett csak mocskos, szemetes, avaros földet hordott a padlóra: nála már asztal sincsen, nemhogy tányér, és pláne nem étel.

Farkas Diána munkája Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

"A hallgatók arra a felvetésre reagáltak, hogy szabad-e a designt elkülönülten, a jóléti társadalom kiszolgálására használható tervezési, gyártási, értékesítési műveletként értelmezni, vagy lehet-e ennél szélesebben értelmezni a tervezést és a tervezői, alkotói felelősséget" – veti fel Mohácsi András. Az Artus péntekig látogatható tárlata meglehetősen egyértelmű választ ad a kérdésre.