Megrázó sorsok elevenednek meg a Keleti falán

A lány, akinek egy manga arc jutott először az eszébe

Édesanyjának üzen egy menekült lány a Keleti pályaudvar különleges papírfalán. Magyar művészek adtak teret az ott éjszakázóknak, hogy rajzzal, írással kifejezhessék fájdalmukat, reményeiket. Papírlapokat tettek ki, hogy utána nem csak az alkotásokat, hanem az alkotókat is lefényképezzék. Az ötletet megvalósító három magyar képzőművész az elkészült műalkotásokból később kiállítást rendez.

Szívbemarkoló történetek, megrázó emberi sorsok, és sok-sok menekült: az eddig átélt élményeikről mesélt az a Origónak a kezdeményezés három tagja, Kasza Gábor és Merényi Zita fotográfusok, valamint Vári Zsófia festőművész.

A kezdeményezés három ötletgazdája, és egy külföldi önkéntes fiú. Balról: Vári Zsófia, Kasza Gábor, Merényi Zita. Forrás: Mark Richards

Egy hatalmas papírfal előtt állunk, amelyen megható sorok olvashatók a menekültektől. Mióta rajzoltattok itt a Keletiben?

Gábor: Már több napja itt vagyunk a Keleti pályaudvar aluljárójában. Zsófi segít abban, hogy az emberek közel merjenek jönni hozzánk, és rajzolni kezdjenek. Jómagam fotózom a menekülteket, Zita pedig a technikai részben segíti a csapatot.

A migránsok közül főleg a fiatalok jönnek ide szívesen, és kezdenek el írni a falra. Sokan innen szeretnének üzenni otthon hagyott szeretteiknek, vagy egyszerűen csak szeretnék kinyilvánítani a véleményüket. Mi arra törekszünk, hogy inkább rajzok szülessenek, mivel ez lenne a kezdeményezésünk fő célja. A papírtekercseket megőrizzük, és később kiállítás formájában szeretnénk bemutatni a nagyközönségnek.

Sokan éltek a kínálkozó lehetőséggel, hogy alkothassanak Forrás: Merényi Zita

Mi volt eddig a legmeghatóbb rajz vagy írás, amit láttatok?

Gábor: Számunkra mindegyik megható, hiszen emberi sorsokról beszélünk. Valaki egyszerű szavakat, például a békét és a szeretetet írja le különböző nyelveken. Az afgánok a saját zászlójukat ábrázolják, akár többször is. Volt egy lány, aki egy mangaszerű arcot rajzolt. Őt az édesanyjával fotóztuk le, akinek teljesen el volt takarva az arca, és csak a szemeit láttuk.

Ők azt mesélték, hogy a legjobban az otthoni életük hiányzik,

azonban érdekes, hogy a lány mégis egy japán képregényhőst vetett papírra. Ez is azt mutatja, hogy benne már egyfajta globalizált világkép él. Az egyik nap egy fiú lépett ide hozzánk, aki már másfél napja gyalogolt a határtól. Amikor meglátta a papírt, rögtön azt írta rá fel, hogy "hiányzol, mama".

Zsófi: Augusztus 30-án jártam először a Keletiben. Hajnalban érkeztem, és azt vettem észre, hogy ébren lévő gyerekek kószálnak az alvó felnőttek között. Volt nálam egy doboz olajpasztell, amit a kezükbe adtam, ők pedig nagy szíveket kezdtek rajzolni.

Így, spontán alakult ki ez a képzőművészeti akció, ami próbál rámutatni arra, hogy több kommunikációra van szükség ebben az élethelyzetben, és

az ide érkező menekültek is ugyanolyan emberek, mint bárki más, csak az otthoni életlehetőségüket sajnálatos módon elvesztették.

Egy húszéves iraki fiú - aki orvosnak szeretne tanulni Németországban - azt mesélte, hogy a hazájában úgy kellett mindennap iskolába járnia, hogy nem tudta, a tanórák végeztével vajon lesz-e hova hazamennie.

A lány, akinek egy manga arc jutott először az eszébe Forrás: Merényi Zita

A fényképeket nézők között láttam más nemzetiségűeket is, nemcsak szíreket vagy afgánokat. Ők kik?

Gábor: Többségük külföldi önkéntes. Nagyon sokan vannak itt olyanok, akik három vagy négy évvel ezelőtt jutottak el Nyugatra, és most ideutaztak, hogy segíthessenek a menekülteken. Van egy lány, akinek az édesanyja magyar, az édesapja pedig szíriai. Három éve élnek Olaszországban, de a menekültekről szóló hírek miatt úgy érezték: ide kell jönniük segíteni. A lány beszél arabul, magyarul és olaszul is, így könnyebben kiküszöbölhetők a nyelvi nehézségek.

Beszéltem egy afgán fiúval, aki három éve él már Svédországban. Egy hónappal ezelőtt jött Magyarországra, hogy a testvérének a fiát "kimentse" innen, és hazavigye magával. Azonban a nálunk látottak alapján eldöntötte, hogy bár ott most nyári szünet van, szórakozhatna és pihenhetne, ő mégis ideutazik, és segít a rászorulókon. Azóta itt él egy sátorban, és önkéntesként részt vesz a mindennapi teendőkben. Mikor beszéltünk, azt mondta, hogy a történtek hatására a legnagyobb álma, hogy rendőr lehessen.

Több menekült is az otthonát rajzolta le Forrás: Merényi Zita

Fotózzátok is az itt üzenőket. Miért fontos ez?

Gábor: Történeteket és üzeneteket gyűjtünk. Ha odaállítod ezeket az embereket egy fehér háttér elé, szó szerint kiemeled őket a környezetükből. A képek alapján már nem a tömeg részeként, hanem individuumként tekintesz az előtted állóra, aki tele van reményekkel és tervekkel. Portrésorozat készül róluk, amelyben minden képnek külön története van.

Az itt eltöltött napokban rengeteg menekülttel találkoztatok. Mit meséltek nektek, mi a véleményük a magyar emberek kialakult helyzethez való hozzáállásáról?

Gábor: Nagyon szeretnek és tisztelnek minket azért, amit értük teszünk. Számtalan olyan mondatot írnak fel, hogy

Szeretjük a magyarokat, köszönjük Magyarország, hálásak vagyunk nektek.

Van olyan menekült, aki önszántából inkább Magyarországon marad, hogy segíthessen az önkénteseknek. Több baráti társaság is alakult az elmúlt hónapok alatt, azonban mindenképp tovább akarnak majd menni, mert úgy érzik, más nyugati országokban könnyebb lenne számukra az élet.

Sokan a békét és a szeretetet hirdetik több nyelven is Forrás: Dobi Viktória

Meddig terveztek a Keletiben maradni? Mikor zárul ez a kezdeményezés?

Gábor: Minél tovább szeretnénk itt maradni, de a projekt finanszírozása elég költséges, mert ez a fajta papír nagyon drága, és egy nap alatt biztosan betelik két tekercs. Azt gondolom, ez mindannyiunk számára egy életre szóló élmény lesz.