Ezért nincs nekünk Charlie Hebdónk

Ha egy karikaturista hazudik, rögtön rossz lesz a munkája – mondja Halász Géza, a MÚOSZ karikaturista szakosztályának minap újraválasztott elnöke. Arról is beszélgettünk vele, miért nem reagált a magyar karikatúra a menekültválságra, miért nincs nekünk Charlie Hebdónk, hogy a nyugati vagy a keleti karikatúrák-e a jobbak, és hogy hol állt meg Sólyom László a fürdőzés helyett.

• Egyetlen karikatúrája sem támasztja alá a kormány intézkedéseit, mégis a Magyar Időkben rajzol.
• A karikatúrával nem kell a konkrét, napi politikába belenyúlni.
• A Charlie Hebdo rajzain nem lehetett se nevetni, se elgondolkodni; a botrányos Mohamed-karikatúra kifejezetten rossz rajz volt.
• Nem feltétlenül kell viccelődni, néha jó a dolgok másik oldalát megmutatni.
• Olyan humorra van szükség, amit Mari néni is megért, vagy nem lehet egy bizonyos szint alá menni?

Nekem nincsenek aranyos figuráim Forrás: Halász Géza

Mi a karikatúra feladata?

Van, aki szerint megnevettetni az embereket. Szerintem inkább az, hogy megmutassuk a dolgok furcsább, nevetségesebb, elgondolkodtatóbb oldalát. De erre mindenki mást mondana. Nekem például nincsenek aranyos figuráim, de attól még nagyon szeretem Sajdik kedves alakjait, ahogy szeretem Kaján Tibor kemény, komoly rajzait is.

Az én első kiállításom megnyitóján Farkasházy Tivadar azt mondta, olyan humort kell csinálni, amit Mari néni is megért, és felfejleszti őt egy olyan szintre, ahol már megérti majd a komolyabb dolgokat is. Sándor Gyuri erre azt mondta,

ő egy szint alá nem akarja adni: aki ezt megugorja, az megugorja, aki nem, nem.

Azt is ő mondta, hogy nem az a vicces, ha fejre állítod a dolgokat, hanem ha egy az egyben megrajzolod azt, ami van, és meglátod benne a humort. A mai napig ez határozza meg a munkáimat.

Nálunk mást jelent a hazugság Fotó: Polyák Attila - Origo

Az is igaz a karikatúrára, ami minden művészetre vonatkozik: igazat kell mondani. Ha egy karikaturista hazudik, rögtön rossz lesz a munkája. Persze nálunk mást jelent a hazugság: ha egy fa gyökerére cipőt teszünk, az már hülyeség, hazugság, de mégis elmondunk vele valamit, ami már igaz.

Hogy lehet karikatúrával hazudni?

Ugyanúgy, ahogyan a lakodalmas zenével. Vannak tingli-tangli munkák, anyóskarikatúrák, olyan rajzok, amelyekben az a legfőbb probléma, hogy milyen viszonyban van a főnök és a titkárnő. És láttam rasszista képregényeket, tiltakoztunk is ellene, ha nem is mindenki.

Minden problémát megoldunk, elvtársak Forrás: Halász Géza

Emlékszünk még a Ludas Matyi című lapra, ami nagyrészt az előző rendszer politikájának kiszolgálója volt: igyekezett elterelni a figyelmet a napi gondokról, vagy legalábbis azt mondani,

minden problémát megoldunk, elvtársak”.

Ezt gondolom én hazugságnak. De ugyanabban a szerkesztőségben meg voltak, akik kiharcolták, hogy legyen egy hetedik oldal, ahová a komolyabb gondolatok kerülhettek. Voltak, akiket ki is rúgtak a kemény véleményük miatt.

Átmentődtek a hazug karikatúrák az új rendszerbe?

Igen. De az egész karikaturistaszakma átmentődött, és nincs is utánpótlás, alig vannak fiatalok, a szakosztályban összesen ketten, Makina és Halter András. Sokan a rendszerváltáskor tűntek fel, de a legtöbben magunkkal hoztuk a régi gondolkodást.

NÉVJEGY

Halász Géza 1947-ben született Szolnokon. Az egyetemen kezdett karikatúrákat rajzolni a Közgazdász című diáklapba, később dolgozott könyvkiadó vezetőjeként is. 1999-ben lépett be a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) éppen akkor újjáalakuló karikaturista szakosztályába, amelynek 2002 óta elnöke; 2015 őszén is újraválasztották. Tagja a Kortárs Karikatúra és Szatirikus (Koksz) csoportnak. 2003 óta volt rovata a Magyar Nemzet hétvégi kulturális mellékletében. Jelenleg a Magyar Idők hétvégi mellékletében, a Lugasban jelennek meg a karikatúrái. Elsősorban számítógépes grafikákat, montázskarikatúrákat készít. Más díjak mellett 2009-ben második helyet nyert a sintrai nemzetközi World Press Cartoon geg kategóriájában, 2006-ban pedig megnyerte az ARC óriásplakát-kiállítás első díját.

Miért nincs több fiatal?

Az internetes mémek átveszik a grafikáinkat, gondolatainkat, de ezért nem jár honorárium. Régebben 60-70 karikaturistát eltartottak az üzemi lapok, mindenki bejárt a szerkesztőségbe, és havi fizetésért rajzolt. Ma ilyen nincs. Én is havonta viszem a számlát a szerkesztőségbe, nem is ismerek szinte senkit a lapnál.

Akkor mindenki a sorok között olvasott Forrás: Halász Géza

A magyar karikatúrákra sokszor jellemző többértelműség is a rendszerváltás előtt alakult ki?

Akkor mindenki a sorok között olvasott. Voltak egyszerű kódok: például a vadászkalandokban a medve mindig a Szovjetunió volt. Az ilyen rajzok néha átcsúsztak a cenzúrán. Ez a többfenekűség talán azért maradt meg máig, mert egyszerűen jobbak az ilyen rajzok.

Sokszor csak azért jelentkeztem nemzetközi karikatúrapályázatokra, hogy megkapjam az albumot, amiben a világ minden nevező országából volt egy-egy rajz. Érdekes, de mindig csak a jugoszlávok, lengyelek, csehek, bolgárok, szovjetek – és persze a magyarok – karikatúráit tartottam jónak. A többi csak amolyan egyszerű viccecske volt vagy a saját országuk aktuális kormányáról és ellenzékéről vagy a világpolitikáról. Ennek nem láttam sok értelmét.

Nagyon jó, hogy mindenki elmondhatja a véleményét Forrás: Halász Géza

Mégis a nyugati országokban jelentenek olyan komoly tényezőt a karikatúrák, hogy akár a terroristák is meg akarják torolni őket.

A vallásellenes viccek – hiszen a Charlie Hebdo sem csak az iszlámot csesztette, de a kereszténységet és a zsidóságot is – mindig távol álltak tőlem. Nem politikai okból; nagyon jó, hogy mindenki elmondhatja a véleményét. De ezek egyszerűen nem jó viccek, nem lehet rajtuk sem nevetni, sem elgondolkodni.

Az a dán Mohamed-karikatúra, ami akkora balhét váltott ki, kifejezetten rossz rajz volt.

Csak éppen ezen keresztül kellett megvédenünk a sajtószabadságot. És ezt komolyan kell venni.

Mi a jó hozzáállás, ha megfenyegetik a művészt egy rajza miatt? Inkább nem húzogatni az oroszlán bajszát, nehogy valaki bajba kerüljön, vagy csak azért is még keményebben folytatni?

Ha valaki ezt vállalta, akkor igenis csinálja. Én ilyen messziről csak annyit láttam a Charlie Hebdo-ügyből: valakinek nem tetszett, hogy másvalaki elmondja a véleményét – ez esetben ez egy terrorszervezet volt, más esetben lehet egy kormány is. Magyarországon a mészárlás után rögtön el is hangzott, meg kéne szabni, meddig mehet el a humor, a sajtó. Pedig abban a szakma minden oldaláról egyetértünk, hogy nem szabad megkötni a kezeket.

Nem hiszem, hogy az az újság, ahová én rajzolok, lehozna egy olyan karikatúrát, ami szembemegy a saját gondolkodásával Forrás: Halász Géza

Hogyan kezeli a magyar karikaturistaszakma az olyan aktuális ügyeket, mint például a menekültválság?

Nem látom, hogy bárhogyan is kezelné. Csak a Népszabadságban és a Népszavában találtam Marabutól és Pápai Gábortól vonatkozó karikatúrát, de ők is csak egyet vagy kettőt rajzoltak ebben a témában. Sok más országban a karikaturisták szerkesztőségekben dolgoznak, az ügynökségek azonnal megveszik a rajzaikat: ők reagálnak a napi eseményekre. A magyar karikaturisták ettől távol állnak.

Nem kellene a karikatúrának is azonnal reagálnia a társadalmat megmozgató eseményekre?

De hol? Erre szinte senkinek nincs lehetősége. A Facebookra én is fel szoktam tenni a saját véleményemet, akár egy régi rajzom előszedésével, akár mások gondolatainak megosztásával. Nem is hiszem, hogy az az újság, ahová én rajzolok, lehozna egy olyan karikatúrát, ami szembemegy a saját gondolkodásával.

Ugyanakkora felületen, mint amennyit egy karikatúra elfoglal a lapból, több pénzt hoz egy hirdetés Fotó: Polyák Attila - Origo

A lapok szerkesztői jellemzően nem gondolják úgy, hogy egy-egy fotó helyett lehetne karikatúrát közölni. Volt, hogy a régi Magyar Hírlap a címlapján hozott rajzokat, és ez külföldön is rendszeresen előfordul – nálunk ma ilyen csak a Népszavában van. Sokan azt gondolják, ugyanakkora felületen, mint amennyit egy karikatúra elfoglal a lapból, több pénzt hoz egy hirdetés.

Egyszer megkérdeztük a Metropol akkori szerkesztőjét, miért nem hoz le magyar karikatúrákat ott, ahol a Garfield vagy a Kázmér és Huba képregénycsíkjai jelennek meg. Azt mondta, azért, mert a magyar karikaturisták nem tudnának mindennap ugyanolyan minőségben, ugyanolyan karikatúrákat hozni, amiket a közönség is szeretne. Ráadásul egy nemzetközi lapcsalád tagjai, így ezeket a képregényeket nevetséges összegért kapják meg.

Alig van, aki hivatásszerűen karikaturista Forrás: Halász Géza

Tényleg nem tudnának a magyarok mindennap azonosan magas minőségen karikatúrákat szállítani?

De igen. Két olyan karikaturistáról tudok, akik mindennap megjelentetnek rajzokat: Marabu és Pápai Gábor nagyon is magas színvonalon dolgoznak.

Miért nincs nekünk, ha nem is Charlie Hebdónk, de karikatúrákra épülő újságunk?

Alig van, aki hivatásszerűen karikaturista. A szakosztályunkban van sok nyugdíjas, több tanár, rendszergazda, újságíró, zenész, illusztrátor, reklámgrafikus, rajzfilmes, gyerekkönyv-szerző, vásározó. Van, aki rendezvényeken portrézik, van, aki keresztrejtvényeket készít. Sokan már csak a múltjuk miatt vannak köztünk, vagy csak hobbiként rajzolnak az íróasztal fiókjának, a facebookos ismerőseiknek.

Rengeteg részérdek közt kell találni valami közös érdeket, és ez nem feltétlenül egy közös újság vagy honlap.

Egy lapot nem nekünk kellene kezdeményeznünk, hanem egy üzletembernek, aki lehetőséget lát benne. Megkerestünk vállalkozókat, de nem láttak benne fantáziát. Pedig tudnánk klassz dolgokat csinálni.

Nem nagyon van szükségünk egymás ötleteire Forrás: Halász Géza

A magyar karikaturisták legnagyobb részét régóta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturista szakosztálya tömörítette, de három éve létrejött a magyar karikatúraművészeti szakosztály is, és a szakma egy része átpártolt oda. Miért alakult ki a kettéosztottság?

Kérdés, mit jelent a tömörítés. Az, hogy valaki szakosztályi tag, még nem jelenti azt, hogy őt már tömörítettük. A karikaturisták nagyon jól megvannak anélkül, hogy eljárnának az összejöveteleinkre, ahogy elvannak azok is, akik eljárnak.

A rajzolás individuális tevékenység, nem nagyon van szükségünk egymás ötleteire.

Három éve sem fordultunk egymás ellen, legalábbis ennek nem viseljük fizikai nyomait. Egyszerűen kettészakadt a társaság. Volt egy vezetőválasztásunk, aminek a második hetében bejelentkezett még valaki, és követelte, hogy kezdjük újra a szavazást. Miután ez nem történt meg, a tagság egyik fele elment vele, a másik fele maradt.

„Ebben meg mi a poén?" Forrás: Halász Géza

De miért?

Vannak köztünk ideológiai, világnézeti különbségek, és máshogy fogjuk fel a karikatúra műfaját. Talán ez lehetett az ok. Sokáig nem fogalmaztuk meg pontosan, mi is legyen egy ilyen szakosztály funkciója. Korábban azt hittük, a közös fellépés, a közös kiállítások, de utóbbiak mindig olyanok, mint egy perzsa vásár: a karikatúra közös név, úgy, mint a zene. És egy közös kiállítás olyan, mintha együtt lenne jelen a zenében a mulatóstól az operáig minden.

Azaz nálunk egymás mellett voltak az anyósviccek és a „szomorúművészeti” alkotások, amiken azért jobban el kell gondolkodni. Az én munkáimról is sokszor kérdezik, hogy „ebben meg mi a poén?”.

De nem feltétlenül kell viccelődnünk, néha jó, ha a dolgok másik oldalát mutatjuk meg.

Inkább a szakmai munkára fektetjük a hangsúlyt. Ezért indult el a Karikatúraakadémia, huszonhét előadással. Mindenki átgondolhatta, melyik szegletét is műveli ő a karikatúrának, az mennyire vicces, mennyire komoly. (Az előadások megtekinthetők ide kattintva – a szerk.)

Szóba jöhet a politikai megszállottság Fotó: Polyák Attila - Origo

Azt mondja, máshogy fogták fel a karikatúra műfaját. Milyen különbség lehet annyira jelentős, hogy szakításhoz vezessen?

Szóba jöhet a politikai megszállottság, amikor az illető propagandakarikatúrákat rajzol. De jellemzően nem erről volt szó. Voltak színvonalbeli problémák – ők is pont ugyanezt mondanák rólunk. De nem akarom elmélyíteni az amúgy nem létező vitát. Szép csendben elvagyunk egymás mellett, és nem is nagyon hallunk egymásról.

Jellemző a karikaturisták között a politikai alapú megosztottság?

Érdekes, a mi szakosztályunk tagjai közül Marabu a Népszabadságba rajzol, Jelenszky a Hócipőbe, én sokáig a Magyar Nemzetbe, most a Magyar Időkbe. Ez a három lap három világnézetet képvisel, mégis nagyon jó barátok vagyunk. És mindhárman úgy gondoljuk, hogy

a karikatúrával nem kell a konkrét, napi politikába belenyúlni.

Az sem biztos, hogy saját magunk azt a pártállást képviseljük, amelyik lapnál munkát kaptunk. Marabunak vannak napi karikatúrái, de azok mindig mélyebbre mennek egy kicsit, soha nem bunkózzák a másikat.

Nem volt napi politika Forrás: Halász Géza

A Magyar Idők főszerkesztője a lap indulásakor nyíltan kijelentette, hogy a kormányt kívánják támogatni, és Orbán Viktor is hamar megosztott egy képet, amin elégedetten böngészi a lapot. Ez befolyásolta, amikor eldöntötte, hogy munkát vállal az újságnál?

Korábban a Magyar Nemzet Hétvége mellékletében dolgoztam, ahol Fehér Béla volt a szerkesztő. Őt íróként is nagyon szeretem, és szerkesztőként is jó mellékletet készített, ahol nem volt napi politika. Ő úgy jellemezte a mellékletet, hogy

nem vagyunk baloldaliak, de nem vagyunk szélsőségesek sem”.

Ezzel tudtam azonosulni. Ez a szerkesztőség egy az egyben átment a Magyar Időkhöz. Úgy gondoltam, ott is ugyanezt fogják képviselni. Engem csak ez befolyásolt a döntésben.

Nem tart attól, hogy elkönyvelik a kormány kiszolgálójaként?

A rajzaim között egyetlenegyet sem találni, ami alátámasztaná a kormány intézkedéseit. Sőt inkább olyanok vannak, amik nem éppen kellemesek nekik, ha jobban belegondolunk.

Sosem egyértelműek Forrás: Halász Géza

Egyik és másik oldal hívei ugyanazt a karikatúrát máshogy is tudják nézni, mert sosem egyértelműek. Láttam olyan Orbán–Gyurcsány-karikatúrát, amelyik alatt képaláírás volt, de nem lehetett tudni a rajzból, hogy a szöveget melyik mondja a másiknak. Mindenki azt gondolta, az, akivel szimpatizál. Tudom, ez nem túl harcos felállás a részemről, de

az én karikatúráim nem a politikára akarnak reagálni, inkább az élet egyes dolgait próbálják helyretenni a fejekben.

Persze politikáról is lehet jó rajzokat készíteni. Pápai Gábor például a Népszava kiváló karikaturistája, napi szinten reagál arra, hogy miket mond Orbán. De ő nem propagandista. Karinthy azt mondta, nem az a humor, ha nevetségessé teszünk valakit, hanem ha észrevesszük valamiben a nevetségest, és azt kiemeljük. Pápai ezt csinálja. Én életemben nem tudtam volna tizedennyire sem jól politizálni. Ez alkat kérdése.

A jobb lábam a fridzsiderben van, a bal a sparhelten Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha általánosítania kell, jónak tartja a magyar karikatúrákat?

Jónak, de ez olyan általánosítás, mintha azt mondanám, a jobb lábam a fridzsiderben van, a bal a sparhelten, tehát átlagosan jól érzem magam. A magyar karikatúra általánosságban jó, mert van egy jó, erős, húzó társaság, és közülük ráadásul többeknek még publikációs felületük is van.

Lenézik itthon a karikatúrát, a karikaturistákat?

Nem. Nincs meg az a kultusza, ami annak idején megvolt: mindenki tudta, ki az a Kaján Tibor, Réber László és különösen Sajdik Ferenc, és szerették is őket. Ma talán Marabu az egyetlen, akit tényleg mindenki ismer.

Sólyom László nem ment el fürdőzni a többiekkel Forrás: Halász Géza

Volt egyszer egy olyan kiállítás, amit a négy visegrádi ország karikaturistái hoztak össze egy olyan helyen, ahol az országok vezetői üléseztek, hogy ne unatkozzanak az elnöknék sem. Sólyom László volt az, aki végül nem ment el közösen fürdőzni a többiekkel, hanem megnézte a karikatúra-kiállítást. Ő is Marabu rajza előtt állt meg, mondván, ez nagyon tetszik neki, ki az a Marabu? Mi meg jól elvoltunk mellette, hiszen tényleg ő volt ismert, aki ráadásul még jó is. Semmi irigység nem volt bennünk.