A Virgin leírta a Spice Girlst

Vágólapra másolva!
A Virgin levette a website-járól a csapatot, ami bizony arra enged következtetni, hogy a lányok útjai mindörökre szétválnak. Az évek óta tetszhalott Spice Girls ezzel hivatalosan is megszűnhet létezni.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPAA lemezkiadó Emma Buntont és Victoria Beckhamet meghagyta listáján ugyan, de a régi nagy csapat már sehol sem szerepel.

Az együtt maradt négy tag 2000 novembere óta nem rukkolt elő új albummal. Igaz, hogy utolsó próbálkozásuk, a Forever hatalmas bukás volt, s a négy lány közül csak Geri Halliwell és Mel C volt képes arra, hogy viszonylag sikeres szólókarriert építsen.

A lányok már a rajongók leveleire sem válaszolnak, de arra nem hajlandóak egyenes választ adni, hogy valaha összejön-e még a csapat.

Egy évvel ezelőtt még MEL B még úgy nyilatkozott, hogy a csapat ebben az évben turnéra indul, azonban Posh Spice október elejére várja második gyerekét, így a turné valószínűsége igen csekély.

Talán majd a tizedik évfordulón. Erről és egy best of lemez megjelenéséről is hallani híreket, a menedzsment azonban csak ritkán nyilatkozik. Feltehetőleg azon törik a fejüket, vajon hogyan lehetne az egykor hihetetlenül népszerű csapat régi sikeréből, ha keveset is akár, de visszaszerezni.


Korábban:
2004-ben összeáll a Spice Girls
Geri melegen búcsúztatta a Spice Girlst

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
a Spice Girls albumaival!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!