Fred dühösebb, mint valaha

Szeptember végén jelent meg a Limp Bizkit új nagylemeze, Results May Vary címmel. A My Generation, My Way, Rollin' és a Take A Look Around előadói visszatértek tehát egy, az említett numetál alapvetésekhez hasonlóan energikus dallal, az Eat You Alive-val, melynek klipjét akár Aphex Twin is megirigyelhetné.

Amikor a 20 éves Fred Durst egy rosszul sikerült rövid házasság és a haditengerészetnél leszolgált ideje után visszatért szülőföldjére, Jacksonville-be, a rap már keveredett a rockzenével, de Fred ezt még nem értékelte igazán. Gyermekkorában ő volt az egyetlen fehér break-táncos az apja garázsából kialakított táncstúdióban, ahol a hip-hop mellett időnként punk, ska és rock zenére is táncoltak. Fred már ekkor tudta, hogy milyen zenét is szeretne igazán játszani; lassan hozzálátott a saját zenekarának szervezéséhez. 1994-ben Fred egy metálzenekarban látta játszani Sam Riverst, majd egy rövid beszélgetés során felvázolta neki elképzeléseit, és Sam azonnal csatlakozott hozzá. "Frednek nehéz lett volna nemet mondani" idézi fel Rivers. Sam egy kiváló dobost is ajánlott Frednek - az unokatestvérét, Johnt, aki dzsesszt tanult egy művészeti középiskolában. A gitáros Wes egy másik zenekarban játszott, de miután látta Dursték egyik fellépését, úgy döntött, hogy megválik korábbi együttesétől. A lemezjátszók varázslója, DJ Lethal akkor akadt horogra, amikor látta a kvartett fellépését az eddigi legjobb House of Pain előadáson.

"Fred a kezdetekre emlékeztet, amikor ráakadtam az Everlastra" - emlékszik vissza Lethal. "Mondhatjuk úgy is, hogy volt benne valami."

Annak a valaminek az eredménye hamarosan meg is jelent Fred és új barátai bemutatkozó albumán, amelynek címe: Three Dollar Bill, Y'all$. A producer Ross Robinson volt, aki a Korn felvételeinél is irányított. Az együttes ott népszerűsítette az albumot, ahol csak tudta. A Limp Bizkit pont azt nyújtotta a fiataloknak, amire szükségük volt. A rajongótábor egyre csak nőtt, és a Three Dollar Bill, Y'all$ album platinalemez lett, a rádiók akkoriban legalább annyit játszották őket, mint az akkoriban éppen divatos George Michael-dalt, a Faith-t.

A totális robbanás a második albummal - Significant Other - következett. A társ-producerek a Limp Bizkit és Terry Date voltak, a lemezen ötvözték a rapet a rockkal (Nookie), és remek break számok is kerültek rá (Rearranged). A Significant Other a Billboard listájának az élére tört: az első tíz között is maradt majdnem egy évig, és 6 millió példány kelt el belőle. 1999 végére a Limp Bizkit albuma lett a kilencedik legnagyobb példányszámban eladott lemez a Billboard 200-as listáján. A csapat Közép-Amerikában is megkezdte hódító körútját. A legnagyobb médiumok tudósítottak arról a hisztériáról, ami Limp Bizkit-koncerteket övezte szerte a világon. Ilyet eddig csak a Beatles, a Rolling Stones, a Led Zeppelin, a Guns 'N' Roses és a Nirvana tudott elérni. Ekkor mondta azt Fred, hogy "ez 1999, és nagyon őrült - gyerekek ölnek gyerekeket az iskolában, a világ meghibbant, és az embereknek erről tudniuk kell". Amikor a rosszul szervezett Woodstock-fesztivál végül káoszba fordult, igazságtalanul vádolták érte a fiúkat és rajongóikat.

Aztán sorra jöttek a sikeresebbnél sikeresebb lemezek Chocolate Starfish & The Hotdog Flavored Water (2000), New Old Songs (2001), és a Limp Bizkit bekerült a világ legnagyobbként jegyzett metálbandái közé.